Átadták a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának díjait

2020 augusztus 30. vasárnap, 10:55

Kárp György, a marosvásárhelyi Spectrum Színház színésze és Boráros Imre, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja életműdíjban részesült.

A két színésznek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért, háromtagú szakmai bizottság (Nyakó Béla fesztiváligazgató, Balog Tibor dramaturg, szinikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója; Pataki András rendező) adományozta az életműdíjat.

Az öttagú szakmai zsűri (Gulyás Gábor esztéta; Kozma András dramaturg, Naszlady Éva rendező, a zsűri elnöke; Mészáros Blanka színész, Sztarenki Pál színész, rendező) döntése alapján színészi nagydíjban részesült Farkas Ibolya a Római karnevál című darabban nyújtott alakításáért.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Fődíját a legjobb előadásért a nagyváradi Szigligeti Színház Lila ákác című előadása érdemelte ki, míg a kiváló társulati munkáért járó elismerést megosztva kapta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című előadásáért, valamint a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Raszputyinért.

Fotó: Szabó Sándor

Árkosi Árpád kapta a legjobb rendezés díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójáért, a Feleségem története című darab létrehozásáért. Béres Márta, az Újvidéki Színház Anna Karenina című darabjában nyújtott alakítása elismerésként kapta a legjobb női főszereplőnek járó elismerését.

A legjobb férfi főszereplő díját megosztva kapta Sebestyén Aba (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata), valamint Rappert-Vencz Gábor (Raszputyin, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata).

A legjobb női mellékszereplő díját megosztva kapta Horváth Zsuzsa (Peer Gynt, a Soproni Petőfi Színház és a Csallóközi Csavar Színház közös produkciója) és Moldován Orsolya (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata).

A legjobb férfi mellékszereplő Henn János (A nép ellensége, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) lett.

A legígéretesebb tehetségnek járó Teplánszky-díjat Román Eszter (Lila ákác, Nagyváradi Szigligeti Színház) vehette át. Kisvárda polgármesterének díját Imre Éva kapta (Pornó – Feleségem története, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója). A Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját augusztus 21. és 29. között rendezték meg. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta.

(MTI)