Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozót

2020 szeptember 08. kedd, 7:00

A 40 éves Soltis Lajos Színház 2020. szeptember 9-13. között gazdag programsorozattal várja Celldömölkre az érdeklődőket. A Találkozó öt napja alatt 6 helyszínen 13 csapat 16 produkcióját láthatja a közönség.

Formán Bálint, Domokos Zsolt / k2 Színház: Ki vele, Néró! / Fotó: Toldy Miklós

A Soltis Lajos Színház ajánlója:

A fesztiválunk célja a találkozás, olyan társulatokat szólítunk meg, melyek a közösségi gondolkodás, a társadalmi problémákra való érzékenység, a nyitottság és az elfogadás értékei mentén működnek és hoznak létre előadásokat különböző korosztályok számára.

A Találkozó öt napja alatt 6 helyszínen 13 csapat 16 produkcióját láthatja a közönség. A programban a progresszívabb szemléletű előadások mellett helyet kapott zenés szórakoztató előadás, színházi nevelési program, monodráma, valamint diákoknak és gyermekeknek szóló előadás is.

Az előadásokat szabadon látogatható szakmai beszélgetések kísérik. Szakmai vendégeink a 11. SLOSzT-on: Kozma András Hevesi Sándor-díjas dramaturg, rendező, a Nemzeti Színház nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, a Criticai Lapok alapító főszerkesztője, Upor László Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, a Színház és Filmművészeti Egyetem megbízott rektora. A moderátor Ölbei Lívia színikritikus, újságíró.

Vasvári Csaba, Nagy Dániel Viktor / Orlai Produkciós Iroda – Szentendrei Teátrum: Hamis hang / Fotó: Deim Balázs

Az idei programról:

A fesztiválon a visszatérő vendég k2 Színház két előadással vesz részt: szeptember 9-én Az apostol, 10-én pedig a Ki vele, Néró! c. színházi nevelési programjukat mutatják be a helyi gimnázium tanulóinak részvételével.

A Rév Színház szintén két előadást hoz Celldömölkre: középiskolásoknak ajánljuk Méretre vágva c. színházi nevelési programjukat, míg a Kb35 Inárcs Társulattal koprodukcióban készült Anyakicsinyítés c. TIE-t általános iskola 6. osztályosok bevonásával játsszák színházunkban.

A nyitó estén, szeptember 9-én a megnyitót követően kerül bemutatásra az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában létrejött Hamis hang c. előadás 19:00 órától. A feszült, óramű pontosságú kamaradarabot, a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly állította színpadra.

Orosz Ákos / Szökés / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Orosz Ákos Junior Prima, Soós Imre- és Kaszás Attila-díjas színész a celldömölki – egykori – bencés klastrom pincéjében mutatja be Szökés c. monodrámáját szeptember 10-én 19:00-kor, a rendező: Csuja László. A szökés Gérecz Attila története az ötvenes évekből, akit 21 évesen egyik napról a másikra politikai okok miatt elfogtak, elítéltek és bebörtönöztek, de ő az áradó Dunán átúszva hazaszökött.

A Manna Produkció szintén egy monodrámával vesz részt fesztiválunkon: a Radiokatív Marie Curie kivételes személyiségét mutatja be, összekapcsolva a színházat és a természettudományokat, Gyöngy Zsuzsa előadásában, Kovács Dániel Ambrus rendezésében.

A tavalyi siker után ismét vendégünk a bOdyssey project, ezúttal az Escape című érintésterápiájukon vehetnek részt a kalandorok. A kísérők két alkalommal vezetik át az érdeklődőket, egy kalandtúra alkalmával 12 résztvevőt tudnak elkísérni.

Péntek esti ki- és bekapcsolódást ígér a Trainingspot Társulat Re-Play című szobaszínházi előadása, melyet a Soltis Lajos Színház felújított közösségi előterében játszanak. „A Re-Play ravasz, izgalmas előadás. Úgy szólal meg bámulatosan hiteles szobahangon, hogy közben feszes és lendületes.” – írta a produkcióról Kárpáti Péter drámaíró.

Vinnai András, Szabó Zoltán / DEKK – FÜGE – Kőszegi Várszínház: Garázsbanda / Fotó: Bruszán Sándor

A DEKK Színház, a FÜGE és a Kőszegi Várszínház produkciója, a Garázsbanda sírva-röhögős estét ígér szombaton 20:00-tól: „Minden legendás rockzenekar egy garázsban kezdte. A zenészek valamennyien ugyanazt az álmot látták: a garázskapu kitárul és ők meg sem állnak a Wembley stadionig… vagy legalább a pesterzsébeti Csili Művelődési Központig.” A koncertszínház alkotói és előadói: Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András.

A 11. SLOSzT gyerekprogramokban is bővelkedik: szombaton a piaci forgatagban mutatkozik be a pápai Szó és Kép Színpad a Három kívánság című vásári mesével 10:00-tól. Ezt követi a Káva Kulturális Műhely Boszorkányüldözés című óvodásoknak szóló résztvevő színházi előadása, melyen 20 óvodás tud együtt játszani a Káva színész-drámatanáraival: Patonay Anitával és Takács Gáborral. „Színházi játékukban doktor néni érkezik az oviba, hogy megvizsgálja a gyerekeket. Sanyi bácsinak – ő a doktor néni sofőrje – azonban rettenetes gyanúja támad: talán a doktornő valójában boszorkány.”

Vasárnap a házigazda Soltis Lajos Színház és a Trainingspot Társulat koprodukciójában készült tárgyanimációs mese, a Janka ágya tárul kicsik és nagyok elé és röpít a matek könyv mellől egyenesen az álmok és a képzelet birodalmába. Az előadás rendezője: Bora Levente.

Soltis Lajos Színház – Trainingspot Társulat: Janka ágya / Fotó: Büki László

A Soltis Lajos Színház, a Kőszegi Várszínház és Kb35 Inárcs koprodukciójában készült Kárpáti Péter darab, A Cinóber hadművelet szombaton 17:00-kor veszi kezdetét a KMKK színpadán. Az előadás rendezője Nagy Péter István, a látványt Devich Botond tervezte. Egy apró utópisztikus birodalom új nagyhercege uralkodásának első lépéseként bevezetteti birodalmában a felvilágosodást.

Várjuk a fesztiválra testvérvárosunk, Erdőszentgyörgy (Erdély) csoportját, a Bodor Péter Színkört, akik a Vízkereszt, vagy amit mi akarunk című előadással érkeznek Celldömölkre, rendezője Ténai Petra. A produkció a közös szervezésű Kőrispataki Színjátszótáborban készült. Az ő érkezésük a vírushelyzet függvénye. A fesztivált a kb35 Inárcs kiNŐttem c. monodrámája zárja vasárnap délután Fodor Katalin előadásában. Ezt követi a fesztiválzárás és a díjak kiosztása.

Soltis Lajos Színház: A Cinóber hadművelet / Fotó: Büki László

Az előadásokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
A fesztivál részletes programja a színház honlapján érhető el.

A fesztivál fő támogatói:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Celldömölk Város Önkormányzata, Vas Megye Közgyűlésének Elnöke