Balázsovits Lajos: “Nem mindegy, hogy az embert mikor teszik lapátra”

2016 november 10. csütörtök, 9:06

4 évvel ezelőtt, az általa akkor már 20 éve vezetett Játékszínt kihúzta a lába alól a hatalom, s emiatt fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Balázsovits Lajost kérdezte a 168 Óra.

A 168 Óra cikkéből:

„ 1969-ben két nagyon erős, de egymás erejét egyben ki is oltó magyar klasszikus, Sára Sándor Feldobott kő és Jancsó Miklós Fényes szelek című filmje is szerepelt Cannes-ban, velem a főszerepben. A zsűri elnöke, Luchino Visconti mindenképpen meg akart ismerni, és mivel nem volt könnyen feladós típus, el is jött Budapestre. A Madách Színház melletti fodrászatban ültem (akkor még volt hajam), amikor valaki izgatottan leszaladt, hogy Visconti a Gellért szállóban rám vár. Meg is nézett aznap este, amint dalra fakadtam az Egy pohár víz bemutatóján, és előadás után már vittek is vacsorázni. Csak mondom, senki nem bocsátotta meg azóta sem, hogy emiatt kihagytam a premier utáni bankettet. Másnap az Éjjeli menedékhelyben is megnéztek, aztán jött a meghívás, egy hónap Rómában és Ischián, a comte – Visconti tényleg gróf volt – nyári rezidenciáján. Magyar ésszel felfoghatatlan luxus, főleg három nejloninggel és a hideg vízben való kilötykölésükhöz alkalmas Mos6 típusú péppel a bőröndömben. Filmsztárok, politikusok, modellek, vacsorák, lokálok… Jellemző a hülyeségemre, hogy nem tűnt fel: valahogy ugyanazok a párok ültek minden vendéglőben és bárban a mellettünk lévő asztalnál, mindaddig, amíg már itthon meg nem kérdezték, hogy kikkel ebédelt Balázsovits elvtárs augusztus 24-én 12 óra 12 perckor a Harry’s étteremben… Mondtam frappánsan, hogy Zeffirellivel és az olasz kommunista párt két parlamenti képviselőjével, de nyilván nem volt helyes a válasz, mert a béemes azonnal lecsapott rá: nem gondolhatja komolyan, hogy az olasz kommunisták akár csak hasonlítanak is az igazi kommunistákra…” – mesélte Balázsovits Lajos.

balazsovits_lajos

Balázsovits Lajos / Fotó: cultura.hu

A Játékszíntől való búcsúról szólva kifejtette: „Ösztönösen éreztem, hogy valami nem stimmel egy évvel a sajnálatos események előtt is, amikor szokatlan mód azonnali vizsgálatot rendeltek el a Játékszínnel kapcsolatban. Nem mintha veszteséges lett volna, több tízmilliós eredménytartalékot képeztünk, ezt így ejtik hivatalosan. Nálunk az volt a szokás, hogy ha nem vagyok bent éppen, a gazdasági igazgató kibonthatja a nekem szóló leveleket. Ez megtörtént, és az állt a közleményben, hogy minden támogatást megvonnak tőlünk 2012 január elsejétől, végelszámolás alá vesznek. Nekem kétévi fizetés jár, de nyugodtan felejtsem el, mert az új törvények szerint ez pofátlan végkielégítésnek számít, megkaphatom ugyan, de a következő héten fizethetem vissza a 90 százalékát, úgyhogy fogjak másfél millió forintot, és éljek a szabad eltávozás lehetőségével, a színház jogutód nélkül megszűnik, köszönik az elmúlt húsz évet, senki nem mond a másikra csúnyát, viszontlátásra” – számolt be az egykori direktor.

„Nem tudtam mit kezdeni magammal. Az sem mindegy, hogy az embert húszévesen teszik lapátra, vagy az én koromban. Kifelé még csak-csak eljátszottam, hogy rá se rántok, de magamnak nem tudtam hazudni. A feleségem és a lányom nem bírta tovább nézni a téblábot, megkérdezték, mit szeretnék istenigazából, mondtam, szaxofonozni. Erre kaptam tőlük egy fantasztikus altszaxit, találtam egy csodás tanárt – Majthényi Csillát –, aki az elején megkérdezte, tudok-e kottát olvasni. Mikor válaszoltam, megállapította: ez zöldmezős beruházás lesz” – mesélte Balázsovits Lajos, aki azóta már fújt koncertvendégként, kiállításmegnyitón, profi zenészekkel.

A teljes interjú itt olvasható.