“Átjárhatóbbá váltak a határok” – Fiatal színházi alkotók több szerepben

2016 november 26. szombat, 15:31

Kelemen Kristóffal, Kálmán Eszterrel, Kárpáti Pállal és Fekete Ádámmal beszélget Szabó-Székely Ármin a Színház folyóirat novemberi számában. Lapszemle.

A Színház folyóirat cikkéből:

Nem rendező szakon végeztek, mégis rendeznek. A színházi alkotás több szférájában is otthon érzik magukat. Kelemen Kristóf és Fekete Ádám a Színművészeti Egyetem színházi dramaturg szakán, Kárpáti Pál a Kaposvári Egyetem színész szakán, Kálmán Eszter egy bristoli művészeti egyetemen végzett. És aztán a gyakorlatban elkezdtetek több területen párhuzamosan mozogni.

szinhaz

Kálmán Eszter szerint a színházcsináló nem olyan meghatározás, amit az ember magának ad, inkább jó értelemben ráaggatják. És nemcsak azért terjedt el, mert átjárhatóbbá váltak a határok, hanem mert maga a színházi eszköztár kitágult. “A színház egyre több műfajt foglal magába, és a rendezőnek egyre több szempontból kell értenie hozzá. Mert bár szakemberek dolgoznak az összes területen, neki mindent át kell látni. Egyre szélesebb látókörűnek kell lenni” – hangsúlyozta.

Fekete Ádám beszámolója szerint a Színművészeti dramaturg szakán volt színészet órájuk, ahol jeleneteket kellett csinálni, forgatókönyvírás órájuk, kooperáltak a velük párhuzamos kaposvári színészosztállyal, csináltak Radnai Annamáriával dokuszínházat, egyszóval volt alkalom a kitekintésre. “De azért intézményesen nem voltunk bátorítva arra, hogy végül mást csináljunk, eléggé a dramaturgképzés nyomvonalán voltunk tartva. Mégis egy olyan osztály jött össze, ahonnan ma már többen rendezünk, és mindenkinek megvan a külön érdeklődése. Erről a fajta dramaturgszakról, arról a tudásbázisról, amit ad, viszonylag könnyű ugrani a rendezés felé” – mutatott rá.

“Nagyon csodálkozom rajta egyébként, hogy a pesti egyetemen ennyi színész kezd el rendezni. Én Kaposváron titkoltam kábé, hogy mit csinálok. Amikor nyáron elmentünk Zsámbékra dolgozni, annak éreztem a létjogosultságát, de ha valamit év közben próbáltunk csinálni az egyetem falai között, akkor azt éreztem, hogy jobb, ha nem tudják meg a tanárok. (…)  Inkább magamnak ártottam vele, mert sokszor tekintettem egy-egy feladatra a rendezői szememmel, ami színészként teljesen haszontalan. A tanárokat is idegesítette, hogy túlgondolom a dolgokat. Volt bennem egyfajta ellenállás, amit bánok már, mert tök jó színészkedni, csak ott még nem jöttem rá” – mondta Kárpáti Pál.

szinhaz_2016_november_cimlap

Arra a kérdésre, hogy lehet-e a “szerepek” között rendszeresen ide-oda váltani, Fekete Ádám elmondta, volt nehézsége a rendezés utáni visszazökkenéssel dramaturgba. “A Trafós rendezésem (Csoportkép oroszlán nélkül) után összeolvadt bennem ez a két szerep, és amíg ezt nem tudatosítottam, volt, hogy feszült lettem, ha nem vehettem át a kormányt. Azt gondolom, hogy ez alapvetően két tök más idegrendszer: más idegrendszer rendezőnek lenni, és más dramaturgnak egy rendező mellett. Ha az ember több funkcióban dolgozik, nagyon kell ügyelnie arra, hogy ki tudja üríteni az egyiket, és bele tudjon helyezkedni a másikba. És ezért tökre érdemes nem egyszerre csinálni ezeket a dolgokat, hanem egymás után.”

Kálmán Eszter szerint valószínűleg alapvetően máshogy kell tervezőként együtt dolgozni egy rendezővel, mint dramaturgként. Ő maga tervezőként mindig azt tartja a legérdekesebbnek, hogyan adaptálja az elképzelését egy rendezői koncepcióhoz. És mivel a saját előadásaiból van valamiféle rendezői tapasztalata, talán könnyebb belehelyezkednie a másik nézőpontba, elfogadnia azt.

Kelemen Kristóf elmondta, nála teljesen párhuzamosan fut a kettő, már csak azért is, mert idén leszerződött dramaturgként a Radnóti Színházhoz, emellett pedig lesz egy rendezői projekte is a Trafóban. “Szerencsésnek érzem magam, mert nagyon érdekel, hogy kőszínházi dramaturgi pozícióban hogyan lehet hatással lenni egy színházra, a repertoárra, az arculatra. Ezt alkotói tevékenységnek élem meg” – tette hozzá.

A teljes beszélgetés a Színház folyóirat novemberi számában olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok