“Olyan ez, mint egy földrengés”

Barda Beáta és Szabó György a Trafó és a szakma sorsáról
2016 december 01. csütörtök, 7:36

Barda Beátával és Szabó Györggyel, a Trafó művészeti vezetőjével és menedzser-igazgatójával beszélgetett Kovács Natália az És-ben.
A Trafó két vezető munkatársát a függetlenek szerepéről kérdezte a lap, valamint arról, milyen problémákkal néz szembe az intézmény mindennapos működése során, és – mindezzel összefüggésben – milyen a kortárs előadó-művészet és a jelenlegi magyar színházi rendszer helyzete.

ketten

Barda Beáta és Szabó György

Barda Beáta és Szabó György arról számoltak be, a főváros hamarosan újra kiírja a Trafó igazgatói pályázatát, amelyen ők is elindulnak és a legutóbbi Újszínház-pályázatból kiindulva, vetélytársakra is számítanak.

Barda Beáta elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a szellemi műhely megmaradhasson, és hogy bárki legyen, aki folytatja, azoknak a fiatal, független csapatoknak, amelyek a Trafóban megjelenhettek, továbbra is legyen helyük a hazai színházi palettán.

Szabó György a fiatal független alkotók helyzetéről úgy vélekedett, a táncosok annyira kevés pénzt kapnak, hogy külföldi források nélkül nem tudnának létezni, illetve sokan kénytelenek egyszerre több produkcióba eladni magukat. “Emiatt nekünk a Trafóban egyeztetési problémáink vannak, nehéz összeállítani a programot. (…) A színháznál ugyanez a helyzet: az alacsony támogatási összegek miatt a szereplők próbálnak minél több produkcióba bekerülni. Mivel az egyes alkotók vagy társulatok nagyon kevés pénzhez juthatnak, kevesen vannak, akik egyben tudnak tartani egy társulatot. Abban a rendszerben tehát, amelynek csúcsát Pintér Béla, Mundruczó Kornél, Bodó Viktor, Frenák Pál vagy Schilling Árpád, illetve a társulatuk jelenti, a fiataloknak már nem jut semmiféle lehetőség. Irreális távolságra kerültek attól, hogy ezen a rendszeren belül érvényesülhessenek, ezért úgynevezett nagy produkcióban már alig gondolkodnak” – fejtette ki a szakember. Barda Beáta pedig úgy vélekedett, az a probléma, hogy mindenki valamilyen fix struktúra felé törekszik, ezért nincs meg a felfelé áramlás; a budapesti kőszínházak azonnal elszívják a kezdeményezéseket.

trafoo

Szabó György hozzátette, az ok mindegyik mögött a társasági adó (tao), amely miatt iszonyatos játszási kényszer nehezedik a színházakra, föl van pörgetve a piac, kell az eladható termék, és a tao miatt kialakult játszási kényszer “mentálisan építi le a rendszert”.

“A tao egy ördögi kör. Olyan, mint a Trump-jelenség; iszonyú populista rendszer. A finanszírozás jelenleg három lábon áll: állami támogatás, önkormányzati támogatás és tao. Ha a közvetlen támogatás csökken, a taóval lehetne ezt pótolni. Ez azonban visszavesz a kísérletezés lehetőségéből, tehát elbátortalanít mindenkit. A kísérletezés a színházban is olyan, mint a laboratóriumban: ahogyan a tudósoknak, a művészeknek is hosszú idő kell hozzá. Ebbe invesztálni kell” – fejtette ki Szabó György, aki hozzátette, hogy a legfőbb probléma a függetlenekről szóló szakmai diskurzus hiánya, ami tisztázhatná, hogyan kell a nagy egésznek meg ennek a pici szeletnek egymáshoz illeszkednie, és mindenekelőtt mi a függetlenek dolga.

“Új korszak hajnalán vagyunk, a korábbi elitek egyre inkább elveszítik a befolyásukat, és nem tudhatjuk, ez milyen hatással lesz a kultúrára. Olyan ez az egész, mint egy földrengés” – tette hozzá Szabó György.

(A teljes interjú az Élet és Irodalom 2016. november 25-i számában olvasható.)

 
 

Kapcsolódó anyagok