“Az idő érték és mérték” – Háy János válaszolt

2016 december 03. szombat, 9:00

A halottember című darabját nemrég mutatták be a Szkénében, Bérczes László rendezésében. Ennek kapcsán kérdezte Háy Jánost a HVG. Lapszemle.

A HVG cikkéből:

A kérdésre, honann jött A halottember témája, az író úgy válaszolt: “A legtöbb írás mögött van valami személyes érintettség. Azért éreztem, hogy nekem írnom kell a háborúról, mert a nagyapám, akit a mai napig – mondjuk úgy, hogy – istenítek, elég sok évet lehúzott a fronton és orosz fogságban. Esténként mindig ő mesélt nekem: egy lerobbant sezlonon aludt, de azt hiszem, annál otthonosabb helyet nehéz elképzelni, pedig borostás volt és szúrt, meg hát nem volt épp vaníliaszaga. Olyan volt vele lenni, mint amikor a vaj felolvad a serpenyőben: teljes azonosság. Meséket nem tudott, s mint mesemondó a vele történtekből építkezett. Akkor volt, hogy majdnem egy évig azt hittem, én is jártam a háborúban. Minden mondatomat úgy kezdtem, hogy amikor a fronton… Emlékszem a pillanatra, amikor elkezdtem anyámnak magyarázni, hogy előző nap mi történt velem, és ő visszakérdezett: ‘Te akkor nem a fronton voltál?’. Rám ömlött a szégyen: akkor tudatosult bennem, hogy már hónapok óta egy képzelt világban élek” – mesélte Háy János.

janos

Fotó: Valuska Gábor, konyves.blog.hu

Az író szerint mindannyian átéljük azt, amiről a darab is szól, hogy el kell szakadni valakitől, le kell számolni a közös történettel. “Azt akartam megírni, milyen az, amikor valakit elveszítesz, kiiktatsz az érzelmi körödből, és hogy mi történik, ha vissza kell oda emelned. (…) Az érdekelt, hogy mennyit bír az érzelmi háló, s persze leginkább, hogy miképpen rezeg. Ehhez jó keret a háborúból hazatérő, halottnak hitt férj” – árulta el Háy János.

“Az idő érték és mérték. Túlzottan nagyvonalú gesztus kidobni az ablakon még akkor is, ha mondjuk, egy fájdalmas évről van szó. Minden évnek megvan a szerepe a sorsunkban, hogy közhelyesen bölcselkedjek. Ahogy öregszel, az idő köveket rak alád, és így változik a szemléleti pozíciód, másképp nézel a világra, amikor 30 év van mögötted, mint amikor már 50. És ha ezek közül a kövek közül elkezd az ember kipakolni néhányat, akkor az egész építmény elkezd inogni, s netán össze is omlik. Persze az emberek többsége nem ezzel a technikával él, sőt egyáltalán nem akar szembesülni a valósággal, a múlt történéseivel, remekül leéli az életét irrealitásban. Ebből a szempontból kicsit más a civil pályán mozgó és a művészetekkel foglalkozó ember helyzete, mert az utóbbiak, ha hitelesen akarnak megszólalni, akkor nem „falazhatnak”, nekik nem lehetnek önvédelmi mechanizmusaik, mert direktbe „vérrel dolgoznak”. Ha a világészlelésüket elkezdik moderálni, meghamisítani az élményeket, művészi korrupcióba, vagy egyszerűbben mondva hazugságba csúsznak” – fejtette ki az író.

A teljes interjú itt olvasható.