“Pozitív fejlemény az önállósodás” – Rázga Miklós a Pécsi Balettről

2016 december 07. szerda, 9:06

Jövő év elsejével önálló nonprofit szervezetté válna a Pécsi Balett, ez új tánckart és új színészeket hoz a Pécsi Nemzeti Színházban. Rázga Miklós direktort a pécsistop.hu kérdezte.
A pecsistop.hu cikkéből:

Önállóvá válik januártól a Pécsi Balett, amely a Zsolnay Kulturális Negyedbe tenné át a székhelyét. Rázga Miklós szerint ez nyilván egy pozitív fejlemény, mert míg a szegedi és a győri balett önállóan működnek, és csak balettelőadásokat hoznak létre, addig a Pécsi Nemzeti Színház kereteiben belül működő Pécsi Balett kiszolgálja a prózai, zenés előadásokat is.

razga-miklos

Fotó: fidelio.hu

“Ez nagyon nehéz egyeztetést igényel, hiszen nekünk zenekarunk sincs, és amikor egy műsortervet állítunk össze, akkor nehézséget okoz számunkra, hogy a Pécsi Balettel is külön egyeztetni kell, főleg így, hogy Sanghajba utaztak, a budapesti Művészetek Palotájában volt sok előadásuk, közben viszont ellehetetlenült a színház működése. Volt olyan, hogy tánckar nélkül voltunk kénytelenek operettet bemutatni. Ezért gondolom, hogy mind a színháznak, mind pedig a balettnek is pozitív fejlemény az önállósodás, a zenés darabokban tánckarral fogjuk pótolni a kívánatos táncosi létszámot. A jövőre nézve a Pécsi Balett az évi egy előadását ezután is meg fogja tartani a nagyszínházban, a Pécsi Nemzetivel koprodukcióban. Erről egy keretmegállapodást fog kötni az önálló Pécsi Balett és a színház” – számolt be a pécsi színház igazgatója.

A direktor közölte, 2017-ben szeretnének diplomás színészeket szerződtetni, hogy tartani tudják a törvény által előírtakat (a kiemelt státuszhoz a színészek és az operaénekesek 70 százalékának kell diplomásnak lennie), 2018-ig pedig minimum 6 diplomás színészt kell szerződtetniük.

A pár éve felújított Eck Imre-terem sorsáról elmondta, a balett-termet próbateremként hasznosítják a tervek szerint.

A teljes interjú itt olvasható.