Elhunyt id. Jászai László

2016 december 09. péntek, 11:52

Életének 81. évében elhunyt id. Jászai László, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész.


Pályafutása alatt számtalan színházi szerepben és filmben láthatta a közönség, tagja volt többek között a  győri Kisfaludy Színháznak, a  Szegedi Nemzeti Színháznak és a debreceni Csokonai Színháznak, valamint a veszprémi Petőfi Színháznak.

Az 56-os forradalom után letartóztatták izgatás miatt, mert elmondott egy Mécs László verset, és beszámolt a forradalom alatt átéltekről, mindet zárt körben tette.

Végül felfüggesztett börtönbüntetéssel szabadult, és 1991-ig lépett színpadra.

Temetéséről a család később intézkedik.

Pályájáról így írt a színművész:

Szüleim a Rábaközben – mindketten – kántortanítók voltak. 1947-től már csak pedagógusok. Apám, aki Jászai Mari édestestvérének, Jászai Józsefnek tizenkettedik gyermeke, itt élt és dolgozott haláláig. A Jászai-emlékházban lakott, amely most múzeum. Gyermekkoromat én is itt éltem, és most nyugdíjas éveimet is itt élem, Rábatamási községben.


1955-ben felvételt nyertem a Színművészeti Főiskolára. Két év múlva – onnan kirostálva – a Kecskeméti Katona József Színház szerződtetett színészi végbizonyítvánnyal. Egy szezon után – melyben három főszerepet is kaptam – nyári szabadságom alatt letartóztattak, és ’56-os izgatással vád alá helyeztek. A bűnöm: egy Mécs László-vers és ’56-os pesti élményeim zárt körben való elmesélése volt. Felfüggesztett ítélettel szabadulva a Győri Kisfaludy Színházhoz kerültem. Nehéz évek voltak ezek egy fiatal falusi fiú számára, aki otthonról magával hozta a hazaszeretetet, Trianon átkát és a magyarság tiszta, összetartó érzését. A sors kegye volt, hogy egy hatalmas szereppel indultam Győrben, kiváló, híres színészek társaságában. Gyökösi Zsolt rendezőm mentett ki a bizonytalan jövőmből, a Don Carlos címszerepét köszönhetem neki. Ez egy csapásra elindította a pályámat és hozta a további nagy feladatokat. A drámai szerepek mellett erősségem volt a zenés színjátszás, hisz több hangszeren is játszottam, zenekarom is volt. Zongorista voltam, a gitárt és a tangóharmonikát is jól ismertem. Édesanyám lánykorában a Magyar Rádió híres gitárkvartettjében játszott. Apám mint kiváló kántor remek zongorista volt. Szóval volt kiktől örökölnöm a muzikalitást, melynek óriási hasznát vettem a színpadon, minden műfajban.


1960-ban lehetőségem volt a Szegedi Nemzeti Színház óriástársulatához csatlakoznom. Itt egy álomkorszaka jött el életemnek és színészi fejlődésemnek. Ismét játszhattam Kiss Ferenccel a Carlos után, és olyan tehetségekkel, mint Domján Edit, Mádi Sz. Gábor, Lehoczky Zsuzsa, Kátai Endre és még rengeteg igazi sztárral. Ez volt az én igazi világom. Opera, balett, operett, próza. Hatalmas társulat hihetetlen repertoárral.


Kilenc év alatt beérett színész lettem, szinte bombáztak a szerepek és a jobbnál jobb rendezők. Gregor Jóska barátom mint fiatal énekes még prózai epizódot is vállalt, hogy tanulja a színészmesterséget! Évente öt bemutató és minden szerepre minimum két színész. Hol van ez ma? Az előadások hetven százalékátát közvetítette a tv. Minden vezető színész országosan is ismert volt akkor a tv jóvoltából! Itt született az első fiam: Ifj. Jászai László, a Pesti Magyar Színház tagja, aki ma éppen Falstaffot játssza színházában, nagy örömömre!


A híres szegedi „műhely” Szendrő József és Bozóky István főrendezők, valamint Vaszy Viktor igazgató leváltásával darabokra hullott. Sokan elmentek, a társulat magva máshová. szerződött. Jómagam két év Budapest után (Vidám Szinpad) Debrecenbe szerződtem. Szintén nagyon erős gárdába, neves kollégák közé. Szerettem Debrecent, a patinás cívisvárost és a református őserőt, de húzott a szívem a Rábaközbe. Nehéz volt Gerbár Tibitől, Kóti Árpádtól, Fonyó Istvántól és még sok profitól elválni, de Várady György szabályosan elragad magához Győrbe. Boldog voltam, és jöttek a szerepek, szinte zuhogtak rám. 1976-ban Jászai Mari-díjat kaptam, és amint lehetett, rohantam Rábatamásiba, apámhoz, vadászni. Itt voltam és játszottam együtt Szirtes Ádámmal, akit én zseninek tartottam mindig. Testvéri barátságba keveredtünk. Mély nyomot hagyott bennem Mester János is, aki emberileg is egy magányos csoda volt. Nehéz volt eltemetni őket. Óriási siker lett az Edith Piaf-darab: Nem bánok semmit sem. Többször adta a tv.
Itt is jött a vezetőváltás, és én meghívást kaptam Veszprémbe egy Csehov-darab egyik főszerepére: Asztrov doktor (Ványa bácsi). Életem második legerősebb csapatát ismertem meg mint vendég, de a jövő szezont már mint tag kezdtem Veszprémben. Itt is az „igazi színészek csapata” várt. Tánczos Tibor, Dobos Ildikó, Szoboszlai Sándor, Kenderesi Tibor, és még sokan. Pár darabcím: Kabaré (Konferansz), Fekvőtámasz (Bakai), Hazatérés (Max), Egy nő a Maximból (Poetipon), Régi nyár (férfi főszerep), Fizikusok (Newton) stb., stb. 1989-ben Érdemes Művész lettem, és szép lakást kaptam a város vezetőségétől! Semmi nem tart örökké. Ez most is így volt. Kapás Dezső, Tordi Géza és még sok nagy erő elment a színháztól én pedig komoly szívpanaszokkal kórházak sorát kezdtem járni. 1991-ben leszázalékoltak, és 55 évesen búcsút mondtam az imádott „deszkák”-nak! Több mint kétszáz szereppel a hátamon koldusnak éreztem magam, mert elvesztettem életem mozgató értelmét és boldogságát, a színpadot. Soha többet nem játszottam színpadon, és már talán nem is fogok. Nagy álmom, hogy fiammal egy darabban játszhassak, nem sikerült.
Itt élek Rábatamásiban, egy kis parasztházban, nagyon nagy csendben. Még néha elmondok egy-egy trianoni verset, ezek simogatják elfásult hivatástudatomat. 1995-ben a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kaptam életműdíj gyanánt.


Fújtatóként kezdtem apám orgonája mellett Rábatamásiban, fűnyírással fejezem be, magányosan, Rábatamásiban. Ami közte volt, egy küzdelmekkel megvalósult szép, suta álom!