Peter Brook: “Az emberiség minden cselekedetét ugyanaz motiválja”

2016 december 10. szombat, 7:30

A kortárs színház megújítójának allegorikus meséje a pusztítást követő újrakezdésről négy alkalommal látható a Trafóban. A Csatamező 91 éves alkotóját a HVG kérdezte.

A kérdésre, miért készítette el a Mahábhárata hindu nemzeti eposz kilencórás feldolgozása után 30 évvel a gigantikus mű rövidített változatát, a Csatamezőt, Peter Brook úgy felelt: “Világszerte az tapasztalható, hogy az emberiség minden cselekedetét ugyanaz motiválja, csak a külső formák változnak. A véres viszályok, az árulások, a testvérgyilkosságok hátterében irigység, hiúság, versengés áll. Lehetünk bármilyen intelligensek, okosak, műveltek, lelkiekben gazdagok, akkor sem tudjuk kiirtani a természetünkből a gyarló tulajdonságokat. A Mahábhárata az emberi természetrajz örök tanításaival szolgál”.

A Csatamező a háború után, azzal kezdődik, hogy a győztes testvér készül az uralkodásra, és azt boncolgatja, hogy a győztes valójában a boldog vesztes pozíciója. Ennek kapcsán a rendező elmondta: “A történelemben minden uralkodónak, politikusnak, államfőnek ugyanazzal a kihívással, a lelkiismeret és a felelősségvállalás kérdésével kell szembesülnie. Ám ez csak akkor történhet meg, ha a győztes képes kimondani, hogy diadala valójában vereség, mert áldozatok árán érte el. Az a vezető, aki dicsőségnek tartja a győzelmét, becsapja a választóit. Akit viszont a győzelem arra sarkall, hogy még nagyobb felelősséget érezzen azok iránt, akik megválasztották, felcsillanthatja a reményt. Ezen a szűk ösvényen látom az esélyt arra, hogy a minket körülvevő világ vérzivataros eseményein túllássunk”.

A Royal Shakespeare Company után a világ különféle részeiről toborzott, főként afrikai színészekkel létrehozta a Nemzetközi Színházi Kísérleti Központot. Arról, miért Párizsban talált állandó művészi otthonra, úgy fogalmazott: “Szeretem a hazámat, a brit kultúrát, szellemiséget. Az angolok büszkék arra, hogy országuk egy különálló sziget, és védekeznek minden külső hatással szemben. Ennek következménye ma a Brexit. Anglia kulturális értelemben csak befelé, a saját nemzeti örökségére nyitott, és képtelen túllátni önmagán. Idővel megelégeltem, hogy folyton korlátokba ütközöm, ha nyitni akarok más kultúrák, nemzetek felé. Párizsi vendégszerepléseink során viszont azzal szembesültem, hogy a város nyitott a zene, a tánc, a színház, a film terén. Amikor az egyik munkatársam elvitt a Théatre des Bouffes du Nord romos épületébe, első látásra beleszerettem a hely atmoszférájába. Úgy éreztem, lelke van. Amerikai támogatásból sikerült kialakítani egy olyan befogadó teret, ahol egy szintre kerülhetnek a nézők és a színészek. Néhány éve aztán visszavonultam az igazgatástól”.

A Csatamező alapkérdése, hogy valóban pusztulás vár-e a világra. Brook ennek kapcsán azt nyilatkozta: “Nem vagyok jós, nem tudok olvasni a csillagokban. Vaknak, vagy legalábbis bolondnak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk, minden leértékelődik; leginkább a tisztesség és a morál. Senki sem tudja megmondani, hogy totális összeomlás vagy új kezdet vár ránk az elkövetkező években”.

A teljes interjút a HVG-ben olvashatják.

 
 

Kapcsolódó anyagok