“Felszabadító megosztani a nézőkkel az érzéseimet” – Fahidi Éva és a Sóvirág

2016 december 21. szerda, 9:33

Különleges egymásra találásnak lehetnek tanúi a Sóvirág című darab nézői.

Fahidi Éva 91 éves Auschwitz–Birkenau-túlélő és a nála mintegy 60 évvel fiatalabb táncosnő, Cuhorka Emese őszinte, mókás és szívszaggató történetekkel mesél magáról és a világról. Évát a kultura.hu kérdezte.

A Sóvirág az első olyan produkció, amelyben színpadon táncol. A darab születéséről szólva a Kultura.hu interjújában elmondta: “Az alapötlet Szabó Rékától, a Tünet Együttes rendezőjétől és művészeti vezetőjétől származik. Rokoni kapcsolat van köztünk, mindketten ugyanabba a családba házasodtunk be, a férjeink unokatestvérek. Azt mondta, hogy nagy hasonlóságot lát az egyik táncosuk, Cuhorka Emese és köztem. Ez 60 év korkülönbséggel igazán hízelgő számomra. Elkezdtünk hát együtt táncolni, és így is maradtunk”.

Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca? A darabot havonta háromszor játsszák a Vígszínházban. “Bejártuk az ország rangos színházi fesztiváljait, többek között a Deszkán és a POSzT-on is voltunk. A legbüszkébb eddig arra vagyok, hogy idén ősszel elnyertük a Színikritikusok különdíját. Minden előadás előtt legalább ugyanannyira izgulok. Felszabadító dolog megosztani a közönséggel az érzéseimet, és még mindig terápia… Évtizedekig hallgatnunk kellett, de nem is tudtam volna beszélni róla” – fejtette ki Fahidi Éva, aki úgy véli: a torna mindenre jó, a tánc nem korhatáros tevékenység.

A darab leírásában felteszik a kérdést: vajon létezik-e barátság 60 év korkülönbséggel, ennek kapcsán Fahidi Éva úgy fogalmazott: “Létezik bizony, a táncpartneremmel, Emesével tényleg lehet valami különleges kapcsolat köztünk, mert mindketten úgy érezzük, mintha már az idők kezdete óta ismernénk egymást. (…) Természetesen alakult minden, mintha nem is történhetett volna másképp. A generációs különbség valóban nagy, hiszen nemhogy a lányom, hanem akár az unokám is lehetne. Sokat változott a világ azóta, másképpen éltük meg azokat az élményeket, amelyek előbb-utóbb minden nő életében bekövetkeznek, mint például az első szerelem. Manapság sok szempontból kényelmesebb az élet, míg más nézőpontból meg jóval nehezebb. A kötöttségnek is volt valamiféle nimbusza”.

A debreceni polgári miliőben, szeretve felcseperedő Fahidi Éva gyermekkora egy kézlegyintéssel ért véget 1944. július 1-jén hajnalban. Azzal a mozdulattal, amivel Mengele a birkenaui rámpán a tizennyolc éves Évát az egyik oldalra, apját, anyját, tizenegy éves testvérét és negyvenhat rokonát a másik oldalra utasította. Egyedül maradt, és a lelke mélyén abba a tizennyolc évbe kapaszkodott bele, amit a szeretteivel tölthetett. Ez adott neki támaszt, erőt, emberséget, ami most már kitart, amíg kell. (…)Ahogy minden túlélőnek, úgy Évának is alapvető, megválaszolatlan kérdése: miért éppen ő maradt életben? „Nemegyszer jutott eszembe és volt lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy cserbenhagytam a családomat. Hogy nekem is ott lenne a helyem közöttük, hamuként a mocsárban. Évtizedekig kellett minden energiámat arra fordítanom, hogy ha van a tudatalatti alatt még néhány réteg, a legmélyebb alá kényszerítsem az emlékeimet. Az egyik legnagyobb hazugság az, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Sebe válogatja. Vannak, amelyek örökké sajognak. De sírással nem megyünk semmire” – nyilatkozta korábban a Nők Lapjának.

A Sóvirágról dokumentumfilm is készül, a produkció próbafolyamatát követi végig, amelynek során Éva személyisége, élettörténete fokozatosan bomlik ki.

Következő előadások: december 21., január 14., január 17., január 30.
Az előadások 19:30-kor kezdődnek a Víg Házi Színpadán.

Forrás: Kultura.hu, Nők Lapja, Színház.org, Tünet Együttes