Lehet-e tisztázni a közelmúltat? – Gáspárik Attila válaszolt

2016 december 24. szombat, 11:43

A színház kiterjedése címmel jelent meg novemberben Gáspárik Attila könyve. A kommunista diktatúra idején fennálló színházi cenzúráról, besúgásról szóló kötetről a Népszava kérdezte a marosvásárhelyi direktort.

A Népszava cikkéből:

“Elárulok egy nagy titkot. Én egyetemista vagyok, történelem szakon első éves doktori iskolába járok. Ezt az egyetlen módját találtam annak, hogy megértsem a múltat. Elkezdtem foglalkozni a marosvásárhelyi színház történetével, de nem sztorizgatni akartam, azt már rég megtették mások. Ez az első próbálkozás volt ilyen téren, az első ilyen jellegű írásom. (…) Én a pozitivista történelemszemlélet híve vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon sok forrásanyagot felsorakoztatunk egymás mellé és ebből próbálunk meg levonni valamiféle következtetést, vagy hagyjuk, hogy az utánunk jövő generáció vonjon le egy olyan következtetést amilyen az ő korát érdekli. Az intézmény, amiről írni akarok, az a Székely Színház. Hetven éve alakult. Lassan eljött az idő, hogy megírjuk az indulását. Ha túl közel vagy egy korszakhoz valószínűleg nem látod, hogy mi történik” – fogalmazott Gáspárik Attila.

A Tompa Miklós Társulat igazgatója úgy véli, az “elhallgatjuk vagy sem” nagyon bonyolult kérdés, mert igazából a mai napig nem tudjuk, hogy “mi van a raktárban”, hiszen még mindig nem adta le az összes utódszervezet az archívumát. Elmondása szerint soha nem létezett a romániai titkosszolgálatokon belül amolyan “stasis-németes” leltározás. “Hamis dolog arra gondolni, hogy van egy lista, amin írja, hogy kik voltak a besúgók és kik az üldözöttek. Nincsenek ilyen listák. Illetve nagyon sok lista van. Van olyan személy, aki kollaboráns és üldözött is volt egy személyben. Be lehet azonosítani egy-egy embert 3-4 fedőnévvel, miközben az is megtörténhet, hogy valójában nem is volt beszervezve” – tette hozzá.

Gáspárik Attila elmondta, a romániai színházi világban nagyon kevesen voltak, akit a Securitate nem engedett kibontakozni, egyetlen ilyen konkrét esetet tudnak, Visky Árpádét. “Ő börtönbe került, hivatalosan öngyilkos lett. Nos, hogy valaki öngyilkos lesz vagy öngyilkosságba kergetik, nem igazán tudjuk mérni. Tény, hogy az öngyilkosság után a Securitate megíratja az özveggyel az amerikai kongresszushoz a levelet, hogy “a férjem öngyilkos lett, ne nyomozzanak utána és ne kérdezgessék, hogy mi van’. Képzeljük el, amikor egy feleséget ilyesmire rávesznek. Hogyan? Mivel? De levelet írt az amerikai kongresszusnak a színház igazgatója és az orvos is, aki kezelte” – számolt be a direktor.

A teljes interjú itt olvasható.