Dér Zsolt: “Nagyon ritkán merünk nagy döntéseket hozni”

2017 január 02. hétfő, 7:15

Dér Zsolttal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgetett a Pótszékfoglaló.

Günter Grass: Bádogdob c. regényének színpadi adaptációját Hegymegi Máté rendezésében mutatták be a Kamrában. A darab Oskarját ketten: Elek Ferenc és Dér Zsolt játsszák.

Dér Zsolt / Fotó: Horváth Judit

A kérdésre, gyerekként volt-e valami, amire nagyon vágyott, akárcsak Oskar Dér Zsolt úgy felelt: “Az első nagy szerelem egy tárggyal: az egy íj volt. Egész kicsi koromtól szerettem volna egy íjat vagy kardot, bármit, amiből kard lehet. Egy idő után próbáltam mindenféle dologból Jedi kardot csinálni, például befesteni egy seprűnyelet. Nagyon szerettem Robin Hood sztoriját és borzasztóan vágytam egy íjra. Viszonylag gyorsan kaptam is egyet, de hamar kiderült róla: az egy játékíj – szörnyű volt. Nem lehetett vele igazán íjazni és el is törött azonnal. Ez volt a legszörnyűbb: egy pillanatra az enyém volt aztán csak a hiánya maradt”.

Arról, hogy a darabbéli Oskarnak vajon mitől fontos az a dob, azt felelte: “Azért, mert ez az egyetlen igazi viszonya a világgal vagy mert rajta kívül senki más nem dobol? Vagy azért, mert igazán csak így tudja kifejezni magát? Vagy csak így tud leginkább énné, egyéniséggé válni? Erre nem adható csak egy, konkrét válasz, szerintem. Ezek mind egyszerre és együtt igazak Oskarnál. (…) Oskar a filmben és a regényben is zavarba hozott. Néha szerettem ezt az Oskart, máskor az éreztem, hogy egy idegesítő, rohadt kis görcs. Egy igazi féreg, egy szörnyszülött. Aztán a következő pillanatban megint mellette vagyok: “igen Oskár, te tényleg átlátsz az embereken és leleplezed azt, hogy milyen szánalmasan hazugok és szánandóak vagyunk”. Aztán ismét tesz valamit, ami miatt szörnyű és totálisan vállalhatatlan.”

A fiatal színész azt is hozzátette, nagyon ritkán látja azt, hogy merünk nagy döntéseket hozni és ezeket vállalni. “A mindennapjainkban nem látom, hogy lennének olyan dolgaink – a családdal, a politikával, egy barátsággal vagy akár saját magunkkal kapcsolatban – amelyekben határozottan kiállnánk az igeneink vagy a nemjeink mellett. Mindenben simulékonyak vagyunk – ámbár a simulékonyságnak is lehet nagy formátuma. Ha valaki képes egy egész életen át simulékonyan ellavírozni, az azért már valami, nem? “De nagy féreg vagy te!”- egy ilyen karaktert, szerepet azért jó eljátszani. Viszont azt látom, hogy sokszor még ennyi sincs bennünk. Hanem csak éldegélünk, csordogálunk, sodortatódunk… És ebben van egy szemellenzőség, amit Kovács Lehel, mint Bebra ki is mond: “Mi művészek arra kellünk, hogy eltakarjuk a romokat, a halált az emberek elől, mert csak szórakozni akarnak. Becsukjuk a szemüket, hogy ne lássák a romokat, amik között élünk!” Ezért aztán nem növünk föl, soha nem leszünk felnőttekké – vállalva a felelőséget tetteinkért. De egyben pont ebből következik az is, amit gyűlőlök Oskarban: meghoz egy döntést, kiáll magáért, ám soha többé, csupán csak egyetlen pillanatra. Beleragad abba, amibe épp van, nem fejlődik, nem változik – ebben rejlik az ő szenvedéstörténete, ami egyben a bohózata is” – fejtette ki Dér Zsolt.

A teljes interjút itt olvashatja.