„Játssz úgy, hogy mindig önmagad maradj” – Horváth János válaszolt

2017 január 05. csütörtök, 15:16

Az Európa Kempingben és a Vattatyúkban Vízi szakaszvezetőt alakította és a Roncsfilmből is sokan ismerhetik. 

Manapság leginkább egyedül vagy gyerekkori barátjával, Badár Sándorral karöltve komédiázik, akivel egy – végül négyrészessé kerekedett – trilógiát is írtak világjáró kalandjaikról stand-up comedy stílusban.  Horváth Jánost a Dívány.hu kérdezte.

A Dívány.hu cikkéből:

“1980-ban kezdtünk el karatézni Szentesen és nagy rajongói lettünk a japán kultúrának. Akkoriban a komám, Badár Sándor vasutasként dolgozott és mivel ingyen vonatozhatott, rendszeresen járt fel Budapestre. Egyszer a belvárosban betévedt egy utazási irodába, hogy melegedjen egy kicsit. Amikor megkérdezték tőle, mit parancsol, rávágta, hogy szívesen elutazna Japánba. Erre elé pakoltak egy csomó prospektust, hogy ekkor és ekkor lehet menni Frankfurton át 120 meg 150 ezer forintért. (Az átlagos havi fizetés itthon 6-7 ezer forint volt.) Már fordult volna ki az ajtón a komám, amikor mondták neki, hogy van egy másik verzió: a Szovjetunión keresztül, hat nap utazással és 25 ezer forintért is el lehet ám jutni Japánba. Erre Badár rábólintott, hogy oké, akkor ebből kérek kettőt, aztán jött is elújságolni a nagy hírt, hogy készüljek, mert utazunk a felkelő nap országába” – mesélte Horváth János.

Horváth János kardbemutatót tart egy budapesti iskolában (fotó: Lehoczki Imre)

1986-ban nem nagyon jártak az emberek Japánba, Szentesről meg pláne nem. Gyorsan beiratkoztak egy japán nyelvkurzusra, vízumot intéztek, minden megtakarított pénzükből és hitelekből kifizették az utat, végül összesen száz dollárral a zsebükben indultak el. Volt, hogy parkban aludtak és sokszor blicceltek is, így sikerült másfél hónap alatt bejárniuk Honsú szigetét. Felkeresték a kyokushin karate központi edzőtermét, ahol csak 1-2 napig terveztek maradni, de „fogva tartották” őket és kemény kiképzésben részesítették. “Nagyon jól tettük, hogy akkor, 22-23 éves fejjel leléptünk, számomra ugyanis ez egy nagyon meghatározó és inspiráló élmény volt” – tette hozzá.

A kérdésre, hogy színészként és humoristaként, vagy ahogy ő szokott fogalmazni, mutatványosként mi az ars poeticája, Horváth János így felelt: “Rilke mondta egyszer, hogy az élet az a játék, amit el kell kezdenünk játszani, mielőtt megtanulnánk a szabályokat. Ez azért elég nagy szívás, de számomra minden, ami a munkásságomhoz kapcsolódik, egy ilyen izgalmas játék. Az is, hogy merjem magamat kigúnyolni. A komédiázás lényege pedig, hogy úgy csinálsz magadból – vagy másokból – bohócot, hogy teljes mértékben ismered és érted azt a tartalmat, amivel kifigurázol egy-egy helyzetet. Mindig hangsúlyozom, hogy én nem vagyok vicces figura, hanem a szituáció, a környezet, amibe belehelyezem magam, és az, ahogy megcsavarom a mondatot, az a mulatságos. Ha jól csinálom, akkor az emberek a mondatok mögöttes tartalmán nevetnek, amiről a saját életükre és környezetükre asszociálhatnak. Ugyanakkor azt is folyamatosan észben tartom, amit a szentesi gimnázium színjátszós diákjaként tanultam: játssz úgy, hogy mindig önmagad maradj, illetve hogy az a te színpadod, ahol megmutathatod önmagad. Ezt a két kis pogácsát csomagolták az én életem tarisznyájába. Szóval akkor is, amikor improvizálok, próbálok úgy játszani az érzelmeimmel, hogy valamilyen szinten visszafogjam magam, mert ha mindig kiengedném, ami bennem van, az már visszataszító és dagályos lenne.”

A teljes interjú itt olvasható.