Máthé Erzsi: “Mindig hadban álltam magammal”

2017 január 05. csütörtök, 8:31

Máthé Erzsi díjait felsorolni is nehéz: Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Alakításait viszont lehetetlen. A színésznőt a Nők Lapja kérdezte.
A Nők Lapja interjújából:

Annak kapcsán, hogy 5 éve abbahagyta a pályát, Máthé Erzsi elmondta: “Jött egy pillanat, amikor úgy éreztem, elég volt. Váratlanul nyilallt belém a felismerés. Az igazgatóval, Máté Gáborral beszélgettünk, nagyon kedvesen, szívélyesen, és közben futott rajtam végig: Erzsi, nem volt elég neked hatvanöt év a pályán? Pécs, Nemzeti, Katona… Sok nehéz szerep, sok súlyos előadás… A sok tanulás, a drukk, a sok kétség, hogy elég jó vagyok-e. (…) Meg vagyok annyira hiú, hogy nem szeretném, ha így, totyogósan látnának… Ez az anyóka lenne az a híres Máthé Erzsi?!” Ne szánakozzanak, és ne is csináljanak úgy, mintha nem vennék észre! Kell a fenének! Tudom, vannak kollégáim, akiknek este hétkor, amikor kezdődik az előadás, még mindig hevesebben ver a szívük. Én örülök, ha az enyém ver egyáltalán! Nincsenek szorongásaim, lidérces álmaim, hogy elfelejtem a szerepet, vagy belesülök!” – árulta el Máthé Erzsi, aki azt is hozzátette, mindvégig hadban állt magával, nem hittem el, hogy jól játszik.

Arról, miért akart annak idején színésznő lenni, úgy nyilatkozott: “Akart a fene! Dehogy akartam! Szegény budafoki sváb családban nőttem fel, a szüleim hamar el is váltak, anyukám gyalog járt dolgozni Albertfalvára, hogy ezzel is spóroljon. Én kereskedelmi iskolába jártam, gép- és gyorsírást tanultam. (…) Az volt a gond, hogy a háború jó részét egy sötét óvóhelyen vészeltem át, ahol nem volt módomban gyakorolni a gépírást. Rögtön utána el is helyezkedtem a környékbeli faárugyárba, ám az én hercegem, aki történetesen a főmérnök volt, amikor kilépett az irodájából, nem bókolt, hanem foghegyről közölte, hogy harmatgyenge az a szöveg, amit legépeltem! (…) Nem mondhattam, hogy én pedig arra vártam, hogy belém tetszik szeretni! Hát így csúsztam le arról, hogy főmérnökné legyek. Hát akkor mi? A barátaim éppen készültek, hogy előadják május 1-jén Rostand Sasfiókját, és kérték, hogy ugorjak be az előadásba. Időm volt, gondoltam, miért is ne? Az előadáson akkora sikerem lett, hogy többen tanácsolták, menjek el színésznőnek.”

A kérdésre, szeretett-e volna kicsit csillogósabban élni, úgy válaszolt: “Én ezt hoztam a génjeimben, így is nevelkedtem. A körülményeket illetően mindig megelégedtem azzal, ami volt. Ha volt egy pár cipőm, nem vágytam, hogy legyen másik is. Egyszer valaki megkérdezte anyukámat, hogy milyen gyerek voltam, anyukám meg annyit mondott, hogy szerény. Erre én nagyon büszke vagyok, mert így igaz. Nem akartam soha hivalkodni. Amikor talán meg is tehettem volna, akkor sem akartam nagylábon vagy luxusban élni. Inkább alapítottam egy díjat, amit minden évben a Katona József Színház társulata szavaz meg a legígéretesebb fiatal számára. Kérdezheted, hogy “miért is, öreg barátném? Így akarsz egy kis maradandóságra szert tenni?” És akkor én elmondanám, hogy engem az élet elkényeztetett, mindenféle díjban, elismerésben részem volt, de egyiknek sem örültem annyira, mint annak a bizonyos Farkas-Ratkó-díjnak, amit a pályám elején a legendás Nemzeti társulata szavazott meg nekem. Tőkés Anna, Básti, Gobbi, Tompa Pufi , Mészáros Ági…! Nagy lökést adott, hogy ők engem elismernek, és nagyon jól jött az a pénz is, hiszen nagyon szűkösen, napi gondok közepette éltem. Ezért gondoltam, hogy másnak is jól jöhet, belevágva ebbe az áldott-szörnyűséges pályába, ha kap egy kis lökést, segítséget, hátha más is átérezheti azt az örömöt, amit egykor én” – vallotta Máthé Erzsi.

A teljes interjút a Nők Lapjában olvashatják.

 
 

Kapcsolódó anyagok