Urbanovits Kriszta: “Nem szerettem rettegő állatka lenni”

2017 január 17. kedd, 7:35

A K. V. Társulat egyik alapítóját a Színház folyóirat többek között kaposvári éveiről kérdezte.

A Színház folyóirat cikkéből:

Urbanovits Kriszta elmondta, művészettörténész végzettsége van, mert mint afféle értelmiségi közegből jövő gyereknek a családi béke kedvéért illett egyetemi diplomát szereznie, miközben szeretett volna színésznő lenni. A színművészetire összesen négyszer jelentkezett. “Amikor húszévesen felvettek a bölcsészkarra, azt gondoltam, jó, akkor ennyi volt a színészet, szépen elengedem, majd okosakat írogatok izgalmas képekről. Elkezdődött az első félév, és én egy hét múlva már próbáltam a Puskás Tamás és Szalai-Szabó István vezette Egyetemi Színpadon – ahova egy barátom vitt, hiszen én azt se tudtam, hogy éppen működik. Aztán nyáron már Zalaszentgróton voltam Ascher Tamás táborában” – emlékezett a színésznő.

“93-ban Ónodi Eszter, Majsai-Nyilas Tünde, Botos Éva, Gryllus Dorka, Kecskés Karina, Pereszlényi Erika, Láng Annamari, Rába Roland, Schilling Árpád, Mundruczó Kornél dolgozott, már akkor elképesztő tehetséggel. Vakmerők voltak. Pimaszok. Komolyan vették azt a szabadságot, ami ott megadatott. Abban az évben a Cseresznyéskerttel foglalkoztunk, a következőben az Ivanovval. Délelőtt olvastuk a darabot, és nagyon alaposan elemeztük, délután elmentünk jeleneteket csinálni, az esti megnézés után pedig feladatokat kaptunk. Engem egyébként nem vettek fel utána sem, a többieket igen, de Ascher hívott Kaposvárra” – mesélte az Ascher-táborról Urbanovits Kriszta.

A színésznő a kaposvári éveket is felelevenítette. “Ott már komoly tudású színészek közt voltam, akiknek rengeteg dolog evidencia volt. Ugyanakkor Ascher pont olyan kíméletlenül kritikus volt, mint amilyennek megismertem. Ez soha nem volt romboló, hanem mindig humorral és szeretettel tudta elmondani, mi a baj, mi a rossz. Persze mondott ő is sok mindent, ám az indulataiban bizakodás volt, nem lemondás – ahogy más rendező hasonló helyzetben képes volt görcsös, feszült helyzetbe hozni a visszajelzéseivel, ő engem soha. És szünetben is lehetett azzal kínozni, hogy munkáról beszélgetünk. (…) Ascher főrendezőként meghatározó volt, a rendezők java hozzá hasonlóan azt várta, hogy a színészek adjanak ajánlatot. Aki tényleg a színészekből dolgozik, aki rájuk, és nem magára kíváncsi elsősorban – mármint aki nem csak hangoztatja ezt mint szakmai mantrát -, az ma is ezt várja. A kezdeményező, nagy játékkedvű, nem önmaga elemezgetésébe belevesző színészi munkát szerették Kaposváron, ezért próbán lehetett rossznak lenni. Babarczy viszont másképp dolgozott, ő afféle kiképzőtiszt volt, miután azonban lekottázta az előadást, hagyta, hogy szabadon dolgozzunk, és örült, ha ezekben a helyzetekben kerestük magunkat.”

Urbanovits Kriszta elárulta, éppen ezért jött el Kaposvárról: alkalmatlan ebben az üzemszerű működésben létezni. “Egyáltalán nem vagyok szervilis, vagy ha szebben akarom mondani, nem vagyok lojális. A kőszínház multicég, kikezdhetetlen hierarchiával – ezzel nem minősítek, ez egyszerű leírás. Egy ilyen társulat tagja nincs abban a helyzetben, hogy kritikát fogalmazzon meg a fölötte állókkal szemben. Én függetlenként érzem jól magam, és ha meghívást kapnék egy struktúrán belüli munkára, csak az adott feladatra szerződnék. Egyébként nem volt bennem mindez ennyire tudatos, amikor eljöttem. Egyszerűen nem éreztem jól magam, például attól, hogy sokszor, sok helyzetben féltem. Nem szerettem ilyen kis rettegő állatka lenni, mert egy sokkal kellemetlenebb, folyton keresgélő, pofákat vágó, elégedetlenkedő színész vagyok, aki mindig nehezen jut el egy szerepig.”

A teljes interjú a Színház folyóiratban olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok