Elhunyt Galkó Bence színművész

2017 február 12. vasárnap, 8:34

Életének 64. évében, súlyos betegség után szombaton elhunyt Galkó Bence színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja – számolt be a delmagyar.hu.

 

Galkó Bence a Mesél a bécsi erdő kisszínházi bemutatója előtt lett rosszul, a premieren kollégája ugrott be helyette.

Bátyja, Galkó Balázs példáját követve választotta a színészi pályát, 1970-től Bodnár Sándor szárnyai alatt a Nemzeti Színház stúdiójában tanult, közben fellépett a Mikroszkóp Színpadon. 1973-tól majd egy évtizedig a kaposvári társulat tagja volt. 1982-ben szerződött Szegedre, ahol nemcsak színészként lépett fel, hanem játékmesteri feladatokat is ellátott és stúdió-előadásokat, városi ünnepségeket is rendezett.

1988-tól négy évnyi miskolci kitérő következett, majd 1992-től mostanáig újra Szegeden játszott. Elsősorban jellegzetes karakterfigurák, kisemberek hiteles megformálójaként őrzi meg a közönség
emlékezetében.

Bohumil Hrabal rajongója volt, az összes megjelent kötetét begyűjtötte, elolvasta. Szívesen rendezte kortárs szerzők darabjait

„Fontosnak tartom, hogy a színház a legfiatalabb korosztályoknak is adjon valami fantáziatágító élményt, izgalmat, szeretetet, boldogságot. A legjobb gyerekelőadásokban is létrejön a katarzis. A színháznak komoly nevelő hatása van, hiszek benne, hogy akit gyerekkorában megfertőznek a kultúrával, abból felnőttként sem lehet kiverni a művészet, a színház, a zene, az irodalom szeretetét ” – nyilatkozta a Délmagyarországnak, amikor színpadra állította a Pinokkiót 2003-ban a nagyszínházban. Az elmúlt évtizedekben számos sikeres mese- és bábelőadást rendezett.

Szökőévben, február 29-én született, hamarosan 65. születésnapját ünnepelte volna. Felesége, két lánya, három unokája gyászolja.

Forrás: delmagyar.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok