6,3 milliárdból újulhat meg jövőre a Csokonai Színház

2017 február 13. hétfő, 10:28

Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester a költségvetés tervezetének szociális, kulturális és oktatási ügyekkel kapcsolatos vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatót.

Csütörtökön dönt a helyi közgyűlés Debrecen 2017-es költségvetéséről. Komolay Szabolcs alpolgármester ennek szociális, kulturális és oktatási ügyekkel kapcsolatos vonatkozásairól beszélt a Régi Városházán.

Csokonai Színház

Csokonai Színház

Az alpolgármester felidézte, hogy az elmúlt évekhez képest mindhárom területen emelkedés tapasztalható, a kulturális ágazatban 4,2 milliárd forintot költ majd a város. A kulturális terület idén nagy hangsúlyt fog kapni, hiszen Debrecen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre. Hamarosan kiírják a pályázatot, Debrecen pedig felkészült a kihívásra.

A Csokonai Színház felújításáról elmondta, a beruházás ütemterve már megvan, és az is biztos, hogy a magyar állam fogja elvégezni a felújítást. Komolay Szabolcs kiemelte, a város minden munkafolyamatban együttműködik majd, és kontrollszerepet lát el a projekt során. A tervezési program már elkészült, a beruházás várhatóan 6,3 milliárd forintba fog kerülni. Az alpolgármester hozzátette, a fejlesztéshez kapcsolódóan lassan elkészül a tervpályázat, a tervek szerint pedig 2018 második felében indulhat el a kivitelezés. A társulat a 2017-18-as évadban marad a jelenlegi helyén.

Szóba került a Latinovits Színház befejezése is, amiről a politikus úgy nyilatkozott, arra várnak, hogy a román irányító hatóság kiírja a szükség pályázatot (a teátrum uniós magyar-román határ menti együttműködésben épül), ha pedig ez megtörtént, akkor lehet pontosan tudni az ütemezést. Az alpolgármester kiemelte, azzal a feladattal, amit az előkészítésben el kell végezni, már elkészült a város. Ha megnyílik a forrás, elkezdődhet a munka.

Forrás: dehir.hu

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok