Orosz Ákos: „Ebbe a szakmába bele kell dögleni”

2017 február 13. hétfő, 7:13

A Junior Prima-díjas színészt a Marie Claire kérdezte a készülő Szentivánéji álom c. előadásról, melyben Demetriust alakítja majd a Vígszínházban.

A marieclaire.hu cikkéből:

“A Bűn és bűnhődés jó tanulópénz volt. Sőt, mind a mai napig az, hiszen előadásról előadásra próbálok új színeket hozni, és a lágyabb tónusaimat előtérbe helyezni. Volt egy kényszerérzetem a nagyszínpaddal kapcsolatban: úgy éreztem, hogy mindig mindent nagy erővel kell kifejeznem, hogy a nézőtér minden pontján érvényesüljön. Ebben van igazság, hiszen a belső intenzitást, az erős szándékot meg kell tartani, de most már érzem, hogy többször kell használnom a lágyabb, törékenyebb regisztereimet is. Sokat tanultam, de még nem érzem magam százszázalékosan otthonosan a nagyszínpadon. Sokkal előrébb vagyok, mint egy évvel ezelőtt, de figyelve a próbákon, hogy Eszenyi Enikő vagy Hegedűs D. Géza hogyan létezik ezen a színpadon, érzem, nagyon is van még hova fejlődnöm. De ez nem baj, hiszen ez egy hosszú folyamat” – mutatott rá Orosz Ákos, aki független színházi közegből érkezett a Vígszínházba.

Orosz Ákos

A színész kiemelte, a Szentivánéji álom próbafolyamatában megpróbálja máshogy artikulálni az energiáit, mint eddig bármikor. Igyekszik egy lágyabb, érzelmesebb vonalat képviselni. “Nem azt mondom, hogy nem maximális erőbedobással próbálok, de egészen máshogy, mint eddig. Egy nyugodtabb karaktert hozok majd, mint amit megszokhattak tőlem a nézők. Ez talán egy érési folyamat következő állomása” – tette hozzá.

A színész azt is elárulta, sok kétség gyötri. “A korral és társulatváltással együtt jött egyfajta nyugalom, másrészt egyre több a kérdés is. Jó-e, amit csinálok? Meg tudok-e újulni? Meg tudom-e a lepni a nézőket, a kollégákat és önmagamat? Nem érzem még magam kiforrott színésznek, próbálok helytállni. 31 évesen, 8 éve a pályán már nem takaródzhatok azzal, hogy fiatal pályakezdő vagyok. Már nem lehet a mögé bújni, hogy nincs tapasztalatom. Felelősségteljesebben akarok létezni, mind az életben, mind a színpadon. De sok a kérdőjel, mindig megkérdőjelezem magamat. Bizonyos szempontból lehet, hogy olykor karakánabbnak kellene lennem. Régebben könnyebben vállaltam a konfliktusokat, de nem megfontoltan, pusztán dühből, ész nélkül. Azóta változott a világlátásom, a hozzáállásom az emberekhez, már mást jelent konfliktusba keveredni. Már nem csak egy bennem feszítő, hirtelen energia, inkább életviteli kérdés, hogy ki merek-e állni magamért és a gondolataimért? Most ezeken pörgök. Mellette pedig kreatív időszakomat élem, dalokat és verseket írok. Alapvetően jól érzem magam, a hitem pedig nem változott. Igazi dolgokat kell csinálni és bele kell dögleni ebbe a szakmába. Bár valahol ott motoszkál bennem egy nyárspolgár, akinek néha jó lenne a nyugalom. De valószínűleg nem az az én utam” – mondta Orosz Ákos.

A teljes interjú itt olvasható.

Így készül a Szentivánéji álom:

 
 

Kapcsolódó anyagok