Lukács Sándor: “A színészi pályán nincs egyenletes boldogság”

2017 február 14. kedd, 8:01

Újabb verseskötete jelenik meg Lukács Sándornak. A Kossuth-díjas színészt az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“Február 26-án mutatjuk be Bartis Attila Rendezés című darabját a stúdiószínpadunkon, Szikszai Rémusz rendezi vendégként. Az egész ügy izgalmas. Egy 1956-ot átélt és megszenvedett, részben a megszenvedést előidéző családról van benne szó, és az ebből fakadó konfliktushelyzeteket mutatja be. Egy nagyon érdekes szerepet játszom benne, és nagyon jól dolgozunk Rémusszal. Inspirál minket, és remélem mi is őt. Ez már a harmadik bemutató lesz az Audiencia és a Don Juan után” – számolt be Lukács Sándor.

Lukács Sándor (fotó: Gál Bereniké/lukacssandor.hu)

A színész elmondta, a Könyvhéten – május végén, június elején – jelenik meg a legújabb kötete Kezdetek utcája címmel. “Viszonylag hosszú idő, nyolc év telt el a legutóbbi könyvem, az Elűzött álom óta. Rengeteg színházi munkám volt, és nem volt időm és energiám arra, hogy foglalkozzak versekkel, de most a nyáron valahogy ez a közlési vágy összesűrűsödött bennem, és lávaszerűen tört ki. Ötven versből áll a kötet. Gyerekkorom óta írok, majdhogynem előbb írok, mint színészkedem. 1956-ban kilencéves voltam, akkor írtam az első versemet egy kockás számtanfüzetbe. Miskolcon születtem – 16 éves koromig ott is éltünk –, a Győri kapuban laktunk, és láttuk, ahogy elindult a forradalom idején a Lenin kohászati gyárból a munkásság, lyukas piros-fehér-zöld zászlókkal, és ha anyámék nem is engedtek ki minket, de az ablakból, testközelből láttam mindent. Zászlók, ez volt a címe a versemnek. Hosszú ideig megvolt, aztán valamelyik költözködésnél elkallódott” – mesélte Lukács Sándor.

A kérdésre, hogy van-e olyan, ami hiányzik az életéből, így felelt: “Ezen a pályán, a művészpályán, és azon is belül a színészpályán, egyenletes boldogság nincs. Igaz, az talán sehol máshol sincs. De nálunk nagyon meg kell küzdeni minden egyes szerepért. Olyan pontok vannak az ember munkájában, amiken túl kell jutni. Meg kell küzdeni az igazunkért, akár partnerrel, akár rendezővel, bizonyos koncepciókkal szemben. Volt, akivel küzdelem volt a közös munka. Hál’ istennek ez volt a ritkább, hetven százalékban olyanokkal dolgoztam, akikkel rövid időn belül egy hullámhosszra kerültünk. A baj a küzdelemben az, hogy energiát emészt föl. És azt az energiát inkább a szerep alakításába kéne beletenni. Szerintem a rendezőnek és a színésznek is az az ideális, ha minél hamarabb közös hangot tudnak elérni.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok