“Két szeme mindig nyitva van” – Takarásban Tahi Józseffel, 1. rész

2017 március 01. szerda, 11:40

Folytatódik Ágoston Péter interjúsorozata a Magyar Színház művészeivel.

Tahi József (fotó: Pesti Magyar Színház)

Tahi József (fotó: Pesti Magyar Színház)

Ágoston Péter szavaival:

A Takarásban záró részeiben Tahi Józseffel beszélgetek. 1974-1978 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója Várkonyi Zoltán osztályában. Akik követték az előzőeket, talán emlékeznek rá; ez is az OLYAN akkori évfolyamok közé tartozik, amikor három párhuzamos színészosztály végzett. Ezekben a párhuzamos osztályokban volt Tóth Éva (aki ma József felesége) és Balkay Géza (Éva első férje).

Hogy képzelem én Tahi Józsefet?
Kisgyermekként az 56-os forradalom idején az óvóhelyen, a Kiss János Altábornagy utcában. Na meg ahogy onnan kijön és összegyűjti a töltényeket a csatornából. Darabját pedig pénzért leadja a szerveknek.

Hogy látom én Tahi Józsefet?
Két szeme mindig nyitva van, jól is lát vele. Az élet – de a konkrétumokról majd Ő mesél – megtanította Neki, hogy a pillanatnyi elgyengülés csak jókor es jó időben történhet. Azt is megtanította, hogy ha ez nem így történik, akkor nagy lehet a veszteség.

Hogy látom én Tahi Józsefet?
Olyan férfinak, akinek lenne oka keserűnek lenni. Ehelyett boldog férj és boldog családapa. Van Neki egy jóféle humora. Ha pedig Évával van, zseniális humora van. Olyan férfinak, akinek az előző férj vérszerinti gyermeke az Ő fia.

Hogy látom én Tahi Józsefet?
Olyan színésznek, aki ezt mondja: “én más iskolából jövök”, és én tisztelem ezért, no meg egyet is értek Vele. Olyan színésznek látom, aki örömmel van EGY színházban a feleségével. Aki órákat várna rá egy közös előadás után a portánál, türelmetlenül, amíg átöltözik végre. Csakhogy ez mégsem tud megtörténni. Ez fordítva van.

Hogy látom én Tahi Józsefet?
Olyan közösségi embernek, aki rengeteg megoldást tud problémákra. Csak halkan mondja, és így sokan nem hallják. Ha meg egyszer hangosabban mondja, akkor azt meghallják.