“A józan ésszel ütközik ez a szombathelyi történet” – Ismét megszólaltak a Nemzet Színészei

2017 március 03. péntek, 19:39

A nemzet színészei az Indexnek nyilatkoztak.

Elmondásuk szerint nem értik, miért nem választották újra Jordán Tamást az általa alapított színház igazgatói posztjára, és úgy érzik, ők sem számítanak senkinek.

„Egészen megdöbbentem. Hányan kiálltak Jordán Tamás mellett, és senkit nem vettek tudomásul! Ez döbbenetes. Kiállt a város, kiállt a saját színháza, kiálltak a nemzet színészei, kiállt az egész szakma, mert egyszerűen imádják. Kapkodom a fejemet. Nem értek én már semmit” – mondta az Indexnek Törőcsik Mari, miután a szombathelyi közgyűlés csütörtök eredménytelennek nyilvánította a pályázatot.

Cserhalmi György pedig a döntés másnapján úgy fogalmazott: „Az ember azért ír alá ilyenkor, mert van szakmai önérzete, szakmai biztonságérzete és egy jó adag igazságérzete. Utálom, ha valaki beleül a készbe; én szégyellném magam, ha csak úgy belecsüccsennék a más által készített készbe. Tudom, hogy ez idealista álláspont, hiszen végül is a kenyéradó, az önkormányzat dönt – de az nagyon fura, hogy még dönteni sem tud. Kiállt a szakma színe-java: ha ez sem számít, az azt jelenti, hogy mi egyáltalán nem számítunk.”

Molnár Piroska az Index megkeresésére azt mondta: „Olyan indulatok kavarognak bennem, hogy az egyszerűen nem tűrné a nyomdafestéket. Csak a káromkodás jönne ki belőlem a dolog lehetetlensége miatt. Nem tudom, érdemes-e itt bármi jót csinálni.”

Szacsvay László szerint „a józan ésszel ütközik ez a történet: végül is Tamás alapította ezt a színházat, ő hozta össze a társulatot, ami jól is működik, szereti a szakma és a társulat is”.

Az Index cikkét itt érheti el.

 

A Nemzet Színészeinek levelét ITT érheti el.
Az Örkény Színház és a Vörösmarty Színház üzenete ITT olvasható.
A Pintér Béla és Társulata közleménye ITT található.
A Kritikusok Céhének levelét itt olvashatják.
A Színházi Társaság levele itt érhető el.

 
 

Kapcsolódó anyagok