“Én egy hippi vagyok” – Újra játszani fog Magyarországon Peremartoni Krisztina

2017 március 05. vasárnap, 7:20

17 éve nem játszott magyar színpadon. Ennyi idő alatt viszont saját közösségre talált Amerikában, az indiánok között. „Nem tartom magam színésznőnek. Én egy hippi vagyok” – mondja.

„Nincs korlát, fal, amely feltartóztathat. Megfékezhetetlen vagyok” – teszi hozzá a színésznő, aki a Szabad Földnek adott friss interjújában beszélt pályájáról és annak új állomásáról.

Peremartoni Krisztina / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Saját bevallása szerint, annak idején azért jelentkezett a színművészeti főiskolára, mert hitte: aki színész, az szabad. Idővel ráébredt: ez ábránd, és bár főiskola után rögtön bekerült a Vígszínházba, nem várta ki a szerepsorát, a Várszínházhoz szerződött. A helyet nemsokára hozzácsatolták a Nemzetihez, ő meg Júlia lett abban az előadásban, amelyben Mácsai Pál volt még főiskolásként Rómeó. „A jó korszakok ellenére is azt éreztem, mi nem érdemeljük meg a “nemzeti” címet, nem vagyunk ugyanis színházi élcsapat. Csiszár Imre oldotta fel a dilemmámat. Kinevezték oda igazgatónak, húsz színészt kirúgott, engem is. (…) A rendszerváltás évében – visszautasítva fővárosi ajánlatokat – a nyíregyházi színházhoz szerződtem. Barátaim kérdezték, meghülyültem-e. Mégis fontos egy évad volt nekem. Pécs is, ahol a következő szezont töltöttem. Onnan hívtak vissza a Nemzetihez. Meghatározó élményem abból az időszakból Victor Frunză rendezésében a Cseresznyéskert. Totális színház Csehov darabjából. De ott már beláttam: a színészet számomra csupán eszköz, illetve kísérlet a saját szabadságom megéléséhez” – fejtette ki Peremartoni Krisztina.

17 éve hagyta el Magyarországot, azóta volt eladó egy könyvesboltban, tanított jógát, nyitott saját színészstúdiót, amit végül bezárt, mert nem akart attól is pénzt kérni, akinek nincs tehetsége. Játszott ugyan kaliforniai színházakban, de idővel eldöntötte, hogy nem folytatja. „Akkor három hónapra felmentem a hegyekbe fát vágni. Szó szerint. Vélhetően a szél is elállt hirtelen, amikor cserzett és edzett favágók körében feltűnt fűrésszel a kezében egy lobogó, de törékeny nő az erdő mélyén, a hatalmas fenyők közt. Mindig úgy gyógyítottam magam, hogy valami erős fizikai dolgot csináltam a természetben. Miközben a fákkal bajlódtam, a bennem lévő lelki rönköket is kimozdítottam” – árulta el Peremartoni Krisztina, aki az észak-amerikai indiánok közt talált közösségre.

„Általuk találtam haza Amerikában. Időbe tellett, mire megérkeztem. Az indiánoktól tanultam meg azt is: a félelem a veszteségérzetből fakad, a szabadság pedig a félelem legyőzéséről szól, és rendre virrad a gödör alján is” –  tette hozzá.

Manapság fordít, kislányra vigyáz, visszament a könyvesboltba, mentora régi tanítványainak, idén pedig egy szerepre is hazatér. „Amikor már a színpad gondolata is feszélyezett, felhívott Galgóczy Judit, hogy Lackfi János Hinták című darabját rendezi, különös anya-lány kapcsolatról szól, és velem képzeli el az anyát. Elolvastam, szép szöveg, és brutálisan nehéz. De vállaltam. (…) Soltész Bözse lesz a lányom, én javasoltam őt, tanítványom volt a Nemzetiben. A Zsámbéki Nyári Színház produkciója az előadás, előtte májusban megy Budapesten. Azért mégiscsak megnyugtató, hogy úgy tűnik: a bennem lévő színésznő még “kiköveteli”, hogy játszana” – fejtette ki a Peremartoni Krisztina a Szabad Föld interjújában.

Forrás: Szabad Föld, Színház.org