Tompos Kátya: “Sokáig nem hittem el, hogy ez a szakma rólam is szólhat”

2017 március 21. kedd, 10:00

A Nemzeti Színház tagját az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“Ha egy színházi előadásban éppen nincs zene, tehát inkább prózai feladatról vagy mozgásszínházról van szó, az is izgalmas feladat számomra, mert a határaimat feszegetem általa. Egy zenés darab is akkor érdekes, ha kihívás van benne. Olyan műfaj, amely közel áll hozzám, el tudom képzelni magamat benne, de még nem volt szerencsém kipróbálni. Akkor vagyok gondban, ha olyan feladatot kapok, ami alulmúlja a képességeimet. Akkor úgy érzem, több energiát veszítek, mint egy olyan szereppel, amellyel estéről estére keményen meg kell küzdenem” – mondta Tompos Kátya.

Tompos Kátya a Szentivánéji álomban (fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház)

Tompos Kátya a Szentivánéji álomban (fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház)

A színésznő aktívan énekel, néhány éve jelent meg Keresztül Európán című lemeze. Az interjúban elmondta, amikor tizenévesen elkezdett nyilvánosan énekelni, még nem képezte a hangját, csak később lett „hivatalosan” énekmestere Bagó Gizella személyében, amikor már a Színművészeti Egyetemre járt. Gimnáziumi franciatanára küldte el egy sanzonversenyre. Elment, és elénekelt egy Edith Piaf-dalt. “Nem is igazán ismertem akkor még a sanzonokat. Nyilván érzelmileg még semmi közöm nem volt hozzá, a mondanivalójával mentálisan nem tudtam mit kezdeni, de éreztem azt, hogy a sanzon mint műfaj ki tud nyitni előttem egy olyan világot, amely ének és próza egyben. Ahol az előadásmód néha felülírja a hangjegyek pontosságát, és olyan hangterjedelmet igényel, amit akkor már biztonsággal tudtam használni professzionális hangképzés nélkül is. Csak később, az egyetemen történt számottevő változás, amikor már Bagó Gizella tudatosan, rengeteg munkával, de nem drasztikusan kimozdított a sanzonos komfortzónámból, és elhitette velem, hogy már képes vagyok klasszikusabb műfajokat is magamévá tenni” – mesélte Tompos Kátya.

A Nemzeti Színház tagja elárulta, korábban járt mindenféle dráma- és színjátszó körökbe, de nem gondolta volna, hogy ez lesz a szakmája. “Hobbiként fogtam fel, mégis éreztem, hogy ennek ellenére csak akkor működik – a humoros része is –, ha teljes komolysággal és odaadással csinálom. Sokat hezitáltam, hogy felvételizzek-e az egyetemre, és azt láttam, hogy akik komolyan gondolják körülöttem, azok mind naprakészek a magyar színházi élet történéseiből. Én nem ismertem magyar rendezőket személyesen, és nem jártam el premierbulikra. Volt egyfajta saját elképzelésem arról, hogy én hogyan szeretném csinálni. Édesanyámnak köszönhetően orosz filmekből és színházi előadásokból tájékozódtam, de hiányzott a rutin, ami megerősített volna. Sokáig nem hittem el, hogy ez a szakma rólam is szólhat. Nagyon távoli álomnak tűnt. Később lassan a tapasztalat és a rutin megszerzésével – azáltal, hogy elkezdtem sokat játszani, énekelni – valahogy evidenssé vált az egész. De nekem ehhez rengeteg időre volt szükségem” – számolt be a színésznő.

A teljes interjú itt olvasható.