Alföldi Róbert: “Elkerülhetetlen, hogy a színház a máról szóljon”

2017 március 25. szombat, 8:01

Egyetlen egyszer kerül színpadra Székely Csaba modern passiójátéka. Az előadás rendezőjét a Magyar Narancs kérdezte.

A Magyar Narancs cikkéből:

“Azt nem akarom, hogy direkt legyen. Az viszont elkerülhetetlen, hogy a színház a máról szóljon. Ebben az országban olyan gyakran hivatkoznak a kereszténységre, hogy az már tiszteletlenség. Főleg, amikor pajzsként vagy buzogányként használják. Ehhez a gyakorlathoz például csak annyiban szól hozzá a mi előadásunk, hogy megmutatja, honnan is indult az egész, mármint a kereszténység. Jó lenne, ha az ilyen előadásokból egy-két mondat megragadna a fülünkben, és megpróbálnánk kicsit keresztényibben élni – de ezt nem folytatom, mert majd megint megkapom, hogy mit prédikál a zsidó buzi a Szentírásról. Annyit állítok, hogy ha ennyire deklaráltan keresztény ország a miénk, akkor vegyük már elő azt a Bibliát, kezdjünk el róla beszélgetni, hogy mit is ajánl az embereknek és mit vár el tőlük. Amiket ebben a könyvben olvasni lehet, azok alapügyek, mindig azok voltak, mégsem beszélünk róluk” – mondta Alföldi Róbert.

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert

A rendező elárulta, Rosta Mária producer kereste meg a darab ötletével. “Elkezdtünk beszélgetni, megmutatta a Manchesteri Passiót, amivel egy egész város próbálta újraélni ezt a sztorit. És egy ponton felmerült a kérdés, hogy ki írja meg. Nekem pedig eszembe jutott Székely Csaba. Aki bent is van meg kint is, miközben kvázi kisebbségként él a kisebbségen belül. Tudja, mi a helyzet, de mégsem itt él, távolabbról szemléli az életünket. És nagyon jól ír” – hangsúlyozta Alföldi Róbert.

Az előadásban mai slágerek is elhangzanak, ezzel kapcsolatban a rendező kiemelte, a passiók általában zenések, és akkor már legyenek a mi énekeink is a folklór részei, ahogy régen a népies passiójátékoknál. “Szerintem Csaba olyanokat választott, amik tovább viszik, gazdagítják a történetet. Amikor meghallgattam őket, az iszonyatos szembesülés volt a saját sznobságommal. Mert persze én is olyan vagyok, hogy nem hallgatok popzenét, de azért megvan a véleményem róla. Most megdöbbentett, hogy a popzene ugyanazt csinálja, amit mi, ugyanúgy azt vizsgálja, ami körülöttünk van, ugyanúgy megpróbál mélyre menni, őszintén beszélni a társadalmi problémákról” – tette hozzá. “Ha embereket látunk a mítoszban, az nem tiszteletlenség és nem a Biblia kigúnyolása, hanem éppen ellenkezőleg, a komolyan vétele. Ahogy Ferenc pápa is komolyan veszi, és ezáltal élővé teszi a vallást. Azt kéri, hogy nézz rá a saját hitedre. Nem is szeretik itthon sokan. De a szememben ő egy végtelenül hiteles hívő ember, még akkor is, ha én nem vagyok az” – fogalmazott Alföldi Róbert.

A rendező az Indexnek adott interjújában elmondta, nagyon keresi a hitét, de nagyon nehezen találja. “De mélyen csodálom a valóban Istenben hívő embereket, és felnézek rájuk, erőt adnak. Másrészt a Bibliára nemcsak vallási tárgyú könyvként, hanem az európai kultúra alapköveként is tekintek. Miért ne lehetne élővé tenni a Bibliát? A folklórban hosszú évtizedeken, évszázadokon át jelenítették meg a történetet a kisközösségek, hogy jelen idejűvé váljon a hit, és hétköznapi viszonyba kerüljenek vele. Ilyen a betlehemezés is. Most sem fog semmi más történni, mint hogy egy városi folklór játssza el a történetet” – tette hozzá.

Forrás: Magyar Narancs, Index