Mosogatással kezdte, ma Berlinben rendez Bazsó Adrienn

2017 április 06. csütörtök, 9:02

Ötször próbálkozott a magyar Színművészeti Egyetemre bejutni, nem vették fel, ezért Berlinbe költözött, elvégezte az ottani színiegyetemet. Azóta rendez illetve játszik a német fővárosban.

Bazsó Adriennt a Forbes magazin kérdezte.

A Forbes cikkéből:

Adrienn 8 hónapig mosogatott Berlinben, majd a mosogatást kávéfőzésre váltotta, a kávézói szamárlétra szerint, közben németet tanult. (…) „Minden ingyenes alkalmat kihasználtam, workshopokra, előadásokra jártam. Egy színházterápiás foglalkozáson hallottam először a színházi mesterszakról, amelyet a két berlini színiegyetem egyike indít. Nyolc nap volt a jelentkezésig, beadtam.” Felvették, sőt, szerencséjére ösztöndíjat is kapott, így két évig a berlini színművészeti egyetemre járt.

Bazsó Adrienn

Bazsó Adrienn

„Fantasztikus, intenzív két év volt, nemzetközi társakkal, hiszen németek mellett izraeli, görög és osztrák osztálytársam is volt. Sokat tanultunk egymástól is. A német színháznak egész más hagyományai vannak, mint a magyarnak, sokkal többféle irányzat van például, de – amolyan német módra – ezt pontos rendszerbe foglalva kaptuk meg. És – szintén amolyan német módra – megtanítottak precízen kommunikálni, hogy a munkában és a kifejezésemben pontos legyek. Egyfajta távolságtartásra neveltek a munkával szemben, de ez nem jelentette a szenvedély hiányát” – vallotta Bazsó Adrienn.

A kérdésre, miért sikerült Németországban az, ami Magyarországon nem, úgy válaszolt: „Amikor egy ismeretlen országban, egy ismeretlen kultúrában kell új életet kezdened, egy teljesen új nyelvet megtanulnod, kicsit magad is újraépíted, egyfajta önismereti úton mész keresztül. Volt lehetőségem átgondolni, miért nem sikerülhetett korábban, és ami nagyon fontos, teljesen tiszta lappal indulhattam megint. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy üres, fehér lap. De hozzájárult a német nyelv speciális felépítése is. Németül nem kezdhetsz úgy el egy mondatot, hogy nem tudod, mi lesz a vége. Jól át kell gondolnod, mit is akarsz mondani, ez megváltoztatja a gondolkodásmódodat. Valami ilyesmi történt velem is.”

A teljes cikket itt olvashatja.