Támogatja a kormány a Csokonai Színház teljeskörű felújítását

2017 április 07. péntek, 15:33

A kormány a Modern Városok Program keretében támogatja a debreceni Csokonai Nemzeti Színház teljeskörű felújítását és a nemzetközi iskola felépítését.

Csokonai Színház

Csokonai Színház

Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Papp László polgármester elmondta: miután a közigazgatási államtitkári értekezlet minden résztevője egyetértett a két előterjesztéssel, azt a kormány már nem vitatja meg, hanem a miniszterelnök a jövő héten aláírja. A színház felújítása 6,35 milliárd forintba, a nemzetközi iskola felépítése 2,5 milliárdba kerül.

A polgármester szerint a Csokonai Nemzeti Színház teljes, átfogó felújítása jelentős előrelépést jelent az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban címre pályázó Debrecennek. Az ütemezés szerint az idén a tervezésre 252 millió forintot, a kivitelezésre 2018-ban 5,2 milliárdot, a befejező munkálatokra pedig 2019-ben 609 millió forintot fordítanak.

Forrás: MTI, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok