Csernus Mariann: “Nem vagyok hajlandó unatkozni!”

2017 április 13. csütörtök, 8:00

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt a Magyar Nemzet kérdezte.

Az mno.hu cikkéből:

Bár már közeledik a kilencvenhez, határozottan állítja: dehogy megy ő ki az életből, hiszen megállás nélkül játszik. “Azzal alszom el, hogy szöveget mondok, és ha éjjel felébredek, ott folytatom, ahol az álomba merülés pillanatában abbahagytam. Ha órákon át sétálok, akkor is szöveget mondok. Nem vagyok hajlandó unatkozni! Mi mást csináljak, nézzem az embereket?! (…) Most szólt épp a direktorom, hogy szeretné kitűzni a vizsolyi bibliából készített kétórás estemet. Mondtam neki, tőlem kitűzheti, mert itt van a könyökömben. (…) Abszolút vizuális alkat vagyok. Ezért nem gyűjtöm a fotókat. A képek az agyamban rögzülnek “‘ – mesélte Csernus Mariann.

Izsóf Vilmos és Csernus Mariann az Arzén és levendula című előadásban (fotó: pestimagyarszinhaz.hu)

Izsóf Vilmos és Csernus Mariann az Arzén és levendula című előadásban (fotó: Magyar Színház)

Csernus Mariann arról is beszélt, honnan jött az elhatározás, hogy színésznő lesz. “14 éves korom körül dőlhetett el, amikor megnyertem az iskolában az első szavalóversenyt. De ezeket a dolgokat én nem morzsolgatom, sosem elemeztem magam. Volt egy osztálytársnőm, Spitz Vera, aki később Ligeti György felesége lett. Ő mondta nekem, miután már minden önképzőköri versenyt megnyertem: figyelj, téged nem fognak fölvenni a főiskolára, mert te olyan rendhagyó vagy, és azt nem szeretik, viszont kitalálunk valamit! És kitaláltuk, hogy előadom Babits Mihály remek egyórás monodrámáját, a Laodameiát Aquincumban. Az Operától kaptam a ruhát és egy oszlopot, széksorokat szállítottak a helyszínre. Az előadás után készült fényképen ott ül mellettem Török Sophie a társalkodónőjével, Illyés Gyula Flórával, Déry Tibor és Örkény ingujjban a fűben. Az a pillanat elég különleges volt az életemben. Innen aztán elvittek a Pesti Színházba, ahol lenyomtam egy évet, végül pedig elmentem meghallgatásra a Belvárosi Színházba, ahol Gellért Endre volt akkor a főrendező. Miután elmondtam neki öt verset, átküldött a Nemzetibe Majorhoz azzal: ‘Mondja meg neki, hogy szerződtesse magát!’ Az embernek fiatalon elképesztő öntudata van, olyan, amilyen később soha többé, hiszen utána rádöbben, hogy ezt a szakmát meg is kell tanulni. Átmentem a Nemzetibe, a folyosón ültek vagy hatvanan, mind meghallgatásra vártak. Én lazán keresztülmentem a tömegen, bekopogtam, és beléptem a bizottság elé. Major Tamás rám nézett, azt mondta: “Még nem hívtuk”. Mondom, nem, nem hívtak, de azt mondta a Gellért elvtárs, hogy tessék engem szerződtetni! Major nagyot nézett, aztán így szólt: “Na, adja elő nekünk is a művészetét!” Meghallgatott, és felküldött a harmadikra a főtitkárhoz, hogy írjam alá a szerződésemet” – mesélte Csernus Mariann.

A színésznő  Weöres Sándorral való találkozásáról is beszélt, elmondta, élete talán legfontosabb kapcsolata volt a költővel kötött barátság, amely még a Veres Pálné Leánygimnázium tornatermében kezdődött, amikor elmondta neki a Háromrészes éneket. Kásőbb színpadra vitte a kétórás Psychét, amely több százas szériát futott. “Nem volt olyan vidéki kultúrotthon, ahol elő ne adtam volna. Beültem a kocsiba, hátul a puli, és mentem. Sándor halála nagyon megviselt. Ott voltam a halálos ágyánál, mert a felesége, Károlyi Amy hívott. Már nem ismert meg. Mindig letépte magáról a takarót, Amy meg visszahúzta rá. Egyik zsenije volt a huszadik századnak” – tette hozzá.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.