Gábor Miklós-díjat kapott Pál András

2017 április 17. hétfő, 22:00

A színházi élet egyik rangos szakmai elismerését, a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat idén Pál András vehette át Leontes szerepének megformálásáért a Radnóti Színház Téli rege-előadásában.

Pál András a díj átvételekor

Pál András a díj átvételekor

A díjról

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. Jelenleg Ascher Tamás vezeti a testületet, a tagok: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.

A Gábor Miklós-díjasok listáján László Zsolt az első név, s követte őt az évek során Varga Zsuzsa Király Levente, az azóta elhunyt Herceg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György és, Hegedűs D. Géza és egyetlen színésznőként Pogány Judit. Tavaly a szombathelyi Bajomi Nagy György nyerte el a kitüntetést Gábor Miklós emblematikus szerepében, a Hamletben nyújtott alakításáért.

A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás előadása címszereplőjeként ábrázolja. A díj támogatója a Stalker Stúdió és a Summa Artium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a pénzjutalmat biztosítja.

Téli rege / Fotó: Dömölky Dániel

Téli rege / Fotó: Dömölky Dániel

A díj névadójáról

A Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész Gábor Miklós a XX. század második felének egyik legjelentősebb színésze volt. Filmszínészi pályája széles körben tette ismertté és népszerűvé; a Valahol Európábantól a Mágnás Miskán és a Budapesti tavaszon át az Apáig sorolhatnánk hosszan legendás filmjeit. Színházi karrierje a Madáchban ívelt fel, majd a Nemzeti következett, azután visszatérés a Madáchba. Intellektuális nyitottságára és szakmai megújuláskészségére mi sem jellemzőbb, mint hogy 56 évesen Ruszt József hívására a kecskeméti színházhoz szerződött társával, színésznő-feleségével, Vass Évával együtt. Gábor Miklós nemcsak színészként volt kiemelkedő – képzőművészként is tehetségesnek bizonyult, s íróként is maradandót alkotott, ezt tanúsítják színházi esszéinek, valamint naplóinak kiadott kötetei.

Téli rege / Fotó: Dömölky Dániel

Téli rege / Fotó: Dömölky Dániel

A díjazottról

A 35 éves Pál András az első kaposvári színészosztályban végzett Babarczy László növendékeként, majd a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte pályáját 2006-ban. 2010 és 2013 között a Pesti Magyar Színház tagja volt, amelynek Színiakadémiáján azóta is tanít. Négy éve szerződött a Radnóti Színházhoz, s számos főszerepet eljátszott a Nagymező utcában. Jelenleg a Futótűz, a Lear király, A párnaember, az Iván a rettenet, a Buborékok, a Karamazov testvérek, a Vágyvillamos és a Téli rege előadásában látható. Utóbbiban a féltékenységbe beleőrülő Leontes királyt formálja meg Valló Péter rendezésében.

Téli rege / Fotó: Dömölky Dániel

A friss Gábor Miklós-díjas színész nem először részesül szakmai elismerésben: nyert már Junior Prima-díjat, kétszer díjazták a POSZT-on, egyszer a Vidéki színházak fesztiválján, a Radnóti Színházban pedig elnyerte a legjobb, majd a legkedveltebb színésznek járó elismerést is.

A díjat április 17-én este 22 órakor, a Téli rege-előadás végén adta át Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke.

 
 

Kapcsolódó anyagok