Rudolf Péter: “A jó színház képes hevületet kiváltani direkt politizálás nélkül is”

2017 április 21. péntek, 12:08

Többek között az 1945 című filmről – melyben főszerepet játszik – kérdezte Rudolf Pétert az Index.

Az Index cikkéből:

“Vannak, akik minden rendszerben ott vannak a húsosfazék körül: ha nincs ez az iszonyat, ha nincs világháború, ez a fickó akkor is ott lett volna. Ez alkat kérdése. Ugyanakkor szerettem a történetben, hogy bár természetesen nem ad felmentést ennek a figurának, azért az kiderül, hogy a fő motivációja a féltékenység volt. Ez az ember nem feltétlenül antiszemita. Átgázol mindenen, eltapos mindenkit, aki szembeszegül vele, de nem tudhatjuk – és most a konkrét történetről beszélek, nem általában az ilyen helyzetek haszonélvezőiről –, hogy ha nincs benne ez az őrült féltékenység, nem arra fordította-e volna a saját energiáit, hogy megmentse a barátját. Persze csak őt. Amit nyilván ugyanolyan ‘sajátos’ eszközökkel érne el” – mesélte az általa az 1945 c. filmben játszott figuráról Rudolf Péter.

Rudolf Péter / 1945

Rudolf Péter / 1945

A színész úgy fogalmazott, trauma szüli az újabb traumát. “Az ember abban reménykedik, hogy mindig, amikor születik egy remekmű, valaki ír egy verset, novellát, forgat egy felkavaró filmet, akkor annak hatására egy kicsit talán javul a morális statisztika. Jobbá leszünk. De úgy tűnik, ezt évezredekben kell mérni: talán hatszáz emberöltő telt el azóta, hogy az ember szervezett társadalmakban él, és nem a tűz körül üldögél. Ez semmi, ez nem szám. Miközben egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik ez a morális előrelépés, már csak azért sem, mert az evolúció során pont az erőszakos akciók révén váltunk győztesekké. Mindenesetre én próbálok hinni abban, hogy mindenféle művészeti tevékenység javít az emberiség morális állapotán” – hangsúlyozta Rudolf Péter.

Az aktuálpolitikai utalások színre vitelével kapcsolatban úgy fogalmazott, egy demokráciában bárkinek jogában áll bárkit és bármit kifigurázni a személyiségi jogi törvények és az ízlés határain belül. “Az isten szerelmére, épp ezért akartunk demokráciát, hogy lehessen mindenről beszélni! Inkább snassznak és olcsónak tartom, ha a színház olyan eszközökkel él, mint a politikai kabaré: túl könnyű így sikert elérni.
De ugyanilyen snassznak tartom azt is, ha a hatalom megsértődik. A jó színház képes hevületet kiváltani direkt politizálás nélkül is. Az én színházi ízlésemnek jobban megfelel, ha a néző maga jön rá bizonyos dolgokra, és nem írják ki nagy betűkkel az orra elé” – tette hozzá.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok