Béres Attila: “Találnunk kell újabb és újabb egyenleteket”

2017 május 24. szerda, 10:01

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját a következő szezon műsortervéről kérdezte az Észak-Magyarország.
Az eszak.hu cikkéből:

A direktor hangsúlyozta, nem hisz a tematikus évadokban. “Alkotótársaimmal úgy képzeljük, hogy a színház ennél sokrétűbb és színesebb. Minden előadás önmagában időszerű, mindegyiknek van saját tematikája – az a célunk, hogy mindegyik önálló egységként szóljon valamiről. A következő előadás pedig másvalamiről szól majd. Miért kellene ugyanarra a rugóra járnia a különböző rendezők agyának? Van persze közös utunk, de ebben benne foglaltatik mindannyiunk saját útja is” – tette hozzá.

Béres Attila (fotó: ridikulmagazin.hu)

Béres Attila (fotó: ridikulmagazin.hu)

Béres Attila szerint az alkotók feladata megfogalmazni azokat a kérdéseket, amelyekre a néző adhatja meg a saját válaszait. “Évadot tervezni olyasmi, mint amikor van egy egyenletrendszerünk, amit szeretnénk megoldani. És rájövünk: több az ismeretlen, mint ami ebbe a rendszerbe belefoglalható. Találnunk kell tehát újabb és újabb egyenleteket, mindaddig, amíg minden ismeretlent el tudunk helyezni ezekben. Az a véleményem és a tapasztalatom is, hogy bármilyen egyenletet lehet keresni, nem csak egy bizonyos típusúakat. A most véget érő évadunk elég erős alapot ad, hogy felépítsük rá a következőt. Igaznak tartom a mondást: a jónál nincs jobb, a rossznál van rosszabb. Ami jó, azon nem változtatunk. Van folytonosság – inkább a struktúrában, mint a tartalomban: a Nagyszínházban minőségi, közönségbarát, a Kamaraszínházban művészszínházi, a Játékszínben kísérletező előadásokkal készülünk” – fejtette ki a miskolci igazgató.

A kérdésre, hol és hogyan számít az évadtervezésben a közönség, Béres Attila így felelt: “A színház közösségi létezés. Ami azt is jelenti, hogy akárhány néző van is, a közönség egyszerre lélegzik, egyszerre rendül meg. A mi célunk, hogy az egyes ember azt érezze: ez az előadás csak neki szól. Ez személyesen az ő problémája, és így is viszi tovább mindazt, amit erről gondol. Amikor például Rusznyák Gábor megrendezte a Csarnokban a másik Sirályt, érezni lehetett a személyes megrendülést, amit egyénenként átélt a közönség. A Kivilágos kivirradtig is valahogy ugyanígy tudta bevonzani a nézőit: egyénenként lettek részesei ennek az idő- és kérdéskavalkádnak. Ezt a fajta személyességet keressük.”

A teljes interjú itt olvasható.