“A Radnótiban újféle látásmód érvényesül” – Lovas Rozi válaszolt

2017 június 04. vasárnap, 9:04

A Radnóti Színház tagját a Magyar Narancs kérdezte.


A Magyar Narancs cikkéből:

“A diplomázás óta viszonylag sok helyen megfordultam. A Radnóti a negyedik társulat, ahová szerződtem. Ennél a társulatnál jó ideig garanciát látok arra, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akiktől tanulni szeretnék. A Radnótiban eddig is magas színvonalon folyt a művészi munka, amit Kováts Adél még három-négy fokozattal feljebb kapcsolt. Mer kockázatot vállalni azzal, hogy fiatal rendezőket hív, Fehér Balázs Benőt, ifj. Vidnyánszky Attilát. Az egész társulat konstrukciója átalakult, ettől valami újféle hangulat, tempó, látásmód érvényesül” – mesélte Lovas Rozi, aki első évadát töltötte a Radnótiban.

Lovas Rozi / Radnóti Színház: Téli rege - olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Lovas Rozi / Radnóti Színház: Téli rege – olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

“Egyik helyről sem azért jöttem el, mert menekültem. Mindig a személyes impulzusokra hallgatok, hogy éppen akkor mi melengeti a szívemet-lelkemet, merre hajt a kíváncsiságom. Miskolcon két teljes évadot töltöttem, a másodikat felesben a Pesti Magyar Színházban. Nagyon hálás vagyok Kiss Csabának és Őze Áronnak, belementek abba, hogy egyszerre lehessek két színháznál. Miskolctól még ma is elszorul a szívem. Friss diplomásként kerültem oda, őrületesen jó társulat és rendezőgárda jött össze. A Pesti Magyar Színházban nagyon tetszett, hogy Göttinger Pál és Őze Áron egy szinte megújíthatatlannak tűnő helyzetet próbálnak megújítani. Emellett vonzott a közeledés Budapesthez, hiszen a szakmán belül minden itt csoportosul, a castingok, a filmezés, a szinkron” – sorolta a színésznő.

A POSZT-on kétszer is elnyerte a legjobb harminc alatti színésznő díját, a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, a Junior Prima díjat is megkapta. Arra a kérdésre, hogy kellő terhet rakott-e rá, hogy meg kell felelni a megelőlegezett bizalomnak, Lovas Rozi így felelt: “Hosszú időbe tellett, amíg elhittem, hogy dolgom van a színészettel. Mindig misztikus, megfoghatatlan, nagyon fontos hivatásnak tartottam. A díjak megerősítettek. Egyszer éreztem a megfelelés súlyát: amikor A tanítónőt felhoztuk a Tháliába, picit bestresszeltem. Már olyan sok elismerést kaptam a szerepemre, hogy azt gondoltam, Budapesten, más közegben biztosan úgy fognak nézni, hogy na, lássuk csak, tényleg olyan jó-e.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok