Nagypál Gábor: “120 nézőnél véget ér az a fajta színház, ami nekem oké”

2017 június 10. szombat, 7:13

A Stúdió K művészeti vezetőjét a HVG kérdezte.

A HVG cikkéből:

“Mi vagyunk az egyetlen olyan független színház, amely állandó játszóhelyet és társulatot tart fenn, lazán meghatározott repertoárral. Ugyanakkor semmit nem kaptunk, ami egy effajta intézmény hátteréhez kellene, nincs például műszaki csapatunk. Mindent magunk csinálunk. Recseg-ropog a rendszer, a fasorban sincs a támogatásunk a többi színházéhoz képest. Igaz, legalább lehet tudni, hogy mennyit fognak késni a pályázati forrásaink. Januárban fizettünk utoljára a színészeknek, de az elmúlt évek tapasztalatai szerint júniusban megjön majd a pénz. Folyamatosan improvizálunk, amióta igazgató vagyok, jó, ha a több mint húsz bemutatóból kettő elkészült időben” – számolt be Nagypál Gábor.

Nagypál Gábor (fotó: Stúdió K)

Nagypál Gábor (fotó: Stúdió K)

Azzal kapcsolatban, hogy júniusra tolták át a Peer Gynt bemutatóját, elmondta, mindenáron ki akartak az előadással mozdulni a színház falai közül. “Megindult az agyalás, Hegymegi Máté rendezővel azt terveztük, nálunk elkezdjük az előadást, majd átsétálunk a volt Schöpf-Merei Kórház épületébe. Úgy látszott, sínen vagyunk, ám ekkor több mint tízévi vita után az állam és a főváros végre megegyezett: az államé lesz az épület. Mi viszont a fővárossal egyezkedtünk. Ilyenkor indul az újratervezés. Végül az lett a megoldás, hogy kibuszoztatjuk a nézőket a kőbányai alagútrendszerbe. A vége változatlanul a Bakáts téri templomban lesz, sőt a plébános mondta, nézzük meg inkább az altemplomot, ha már van olyan is! Szóval megint az erőnket meghaladó dologba vágtunk bele”- fogalmazott a művészeti vezető.

A kérdésre, nem vágyik-e nagyobb színházba, Nagypál Gábor így felelt: “Alkalmazkodóképes vagyok, de azt vallom, 120 nézőnél véget ér az a fajta színház, ami nekem oké. Ennél több gyeplőt nem biztos, hogy kézben tud tartani egy színész. Mert valahogy talán a periferikus látáson is túl lévő, sokadik érzékkel észleli az ember, hogy össze van kötve a közönséggel. Ilyen pici térben, mint a Stúdió K, ahol nagyjából ötven néző fér el, különösen kíméletlen és villámgyors a visszajelzés. Ha valaki rosszabb ritmusban pislog, már érzem, hogy kezdem őt elveszíteni. Ha az első két sorban megbiccen a feje egy nézőnek, nekem annyi: Szabadság híd, Duna…”

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.