Pál András: “Kalandvágyó vagyok”

2017 július 08. szombat, 7:31

A Radnóti Színház tagját a Színház.net egy nagyinterjúban kérdezte.

A Színház.net cikkéből:

“Úgy érzem, hogy az első pillanattól kezdve kedvelnek. Amikor idekerültem, szerencsémre egyből Mohácsi János Csillagos ég című előadásában kaptam szerepet. János specialitása, hogy nagy társulatépítő rendező és karizmatikus jelenség. Az Anatol és a nőkben már főszerepet játszottam Bálint András rendezésében. Igazából Schneider Zoltán integrált a társulatba azzal, hogy eldöntötte, szeretni fog engem” – mesélte Pál András annak kapcsán, hogy négy éve érkezett a Radnóti Színházba.

Pál András

Pál András / Fotó: Gerencsér Anna, Pótszékfoglaló

A színész hangsúlyozta, mindig rangot jelentett a Radnóti, csodálatos színészek vannak a társulatban, sok különleges rendező jön ide. Korábban nagyon nagy terekben játszott, azt gondolta, jót tesz majd, ha intimebb térben, stúdiumszerűen dolgozhat, kissé “filmesebb” megoldások felé fordulva. Hozzátette: Kováts Adél a bátrabb, kísérletezőbb színházat támogatja, ami nagyon izgalmas számára minden átmenetével együtt. Úgy véli, a közönséget is meg kell újítani, újabb generációkat kell megszólítani, elsősorban a fiatalokat.

Arra a felvetésre, hogy a Radnótiban szinte zsinórban osztják rá a gyerekkori traumákat hordozó, depresszív jellegű karaktereket, Pál András úgy reagált: “Vannak időszakok, amikor elegem van az életből. Bipoláris állapotaimban félek, pánikrohamok törnek rám, kutakodom, elégedetlen vagyok. Megpusztulok tőle, közben lefotózom a lelkem fényképezőgépével, hogy használni tudjam a színészetben. Valló Péter az a rendező, aki ezt a leginkább látja bennem, és komoly szerepeket oszt rám. Lehetőségem van kijátszani magamból a ‘szarságokat’. Közelebb állnak hozzám a sötét drámák, az ördögi figurák. Igazabb tudok lenni ilyen szerepekben. Alkati dolog, hogy amikor éppen jól érzem magam, lelkiismeret-furdalásom van, másrészt attól félek, hogy úgyis jön valami gebasz. Néha én gyártom magamnak a problémákat, kiprovokálom a rosszat magam körül. Akkor érzem, hogy élek, ha ütközöm. Ilyenkor elviselhetetlen vagyok, nem könnyű velem. De a próbákon azt hiszem, nem vagyok kellemetlen. Tisztelem a színházat. (…) Kalandvágyó vagyok, mindent ki akarok próbálni, érdekelnek a kirándulások. (…) Nem zárok ki semmit. Előfordult, hogy ideológiai okok miatt nem vállaltam el egy munkát. A szélsőséges radikalizmus, a dilettantizmus, vagy ha valaki azért van pozícióban, mert odarakták, nem fér bele a színházi elképzelésembe. Ha nincs művészi vagy emberi érték, azzal nem tudok azonosulni.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok