Fekete Péter: “A társművészetek bevonása lehet az egyik kitörési pont a cirkuszban”

2017 július 09. vasárnap, 11:58

Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját, a magyar cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztost a Magyar idők kérdezte.
A kérdésre, miért tartja fontosnak a cirkuszi műfaj megújítását és a társművészetek bevonását a Fővárosi Nagycirkusz darabjaiba, őgy felelt: “Európa közepén különleges helyzetben vagyunk, mert egy hazánkban több száz éves tradíciókkal bíró művészeti ágat birtoklunk. Kiváló elődeink munkája nyomán a világ odafigyel arra, hogy mi történik Magyarországon, ahol Közép-Európában egyedül mi rendelkezünk kőcirkusszal, és figyelik, mit kezdünk ezzel a fantasztikus művészeti ággal, a cirkuszművészettel. Színházból jött emberként tudom, hogy a társművészetek bevonása lehet az egyik kitörési pontunk, de csak úgy, ha feltétlenül megőrizzük a cirkuszművészet alapjait. Tucatnyi olyan újításunk van még, amire odafigyel a világ. Most rakjuk le a cirkuszpedagógia alapjait, a világon először nálunk indult el az audionarráció vak és gyengén látó nézőknek, előadásainkat tematikus alapokra helyeztük” – fejtette ki Fekete Péter, aki szerint már most is a világ cirkuszművészetének csúcsán foglalunk helyet, köszönhetően a kiváló artistaművészeinknek.

Fekete Péter

Fekete Péter

“Az új cirkuszművészeti központ, amelyről álmodunk, nemcsak Magyarországot, hanem egész Közép-Európát ki szeretné szolgálni” – tette hozzá.

Annak kapcsán, hogy március 19-én a Fővárosi Nagycirkuszban megalakult a Középeurópai Cirkuszművészeti Egyesület, elmondta: “Ez egy szövetség, egy érdekvédelmi szervezet, amelyet a környező országok artistái hoztak létre azért, hogy a cirkuszművészeten belül elismerjék és elfogadják egymás munkáját, és közösen összefogva képviseljék a cirkuszművészet érdekeit. A tagok információkat és tapasztalatokat cserélnek egymással, népszerűsítik egymás műsorszámait. Az új cirkuszművészeti központban folyamatosan továbbképzéseket, workshopokat, rendezvényeket tartunk majd, ahová a szövetség tagjait is meghívjuk, hogy közösen tudjunk gondolkodni a megújulás és az új irányvonalak tekintetében” – számolt be Fekete Péter.

Forrás: Magyar Idők