“Utolsó végvári harcosok vagyunk” – Jászay Tamás kritikusokról, kritikáról

2017 július 24. hétfő, 7:49

Mi a helyzet ma a kritikával? Jászay Tamást a Tiszatáj Online kérdezte.

A tiszatajonline.hu:

Jászay Tamás kritikus elsőként  a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyéről beszélt. A koordinátor elmondta, az idén 4. évfolyamába lépő, a fesztivál programjaira reflektáló blog jr.-t azért találták ki a fesztivál menedzsmentjével, mert fontosnak tartották, hogy az alkotók azonnali szakmai visszajelzést kapjanak a munkájukról. Szerették volna, ha a kötetlenebb formájú visszacsatolásokat olyanok írják, akik már valamelyest értenek a színházhoz, de azért nem írnak régóta kritikákat, és bár megvannak a fogalmaik, máshonnan látják a színházat, mint azok, akik évtizedek óta ezzel foglalkoznak. Az írásokat mindig az előadások másnapján, fotókkal publikálják a Thealter honlapján, majd a Színház.org-on. “És bár a fellépők nem mindig értenek egyet velünk, már várják és elvárják a junior bloggerek szövegeit, érdeklik őket a bejegyzéseink” – tette hozzá.

Proics Lilla és Jászay Tamás a 2015-ös Thealteren (fotó: tiszataj.hu)

Proics Lilla és Jászay Tamás a 2015-ös Thealteren (fotó: tiszataj.hu)

“Eredetileg az volt a cél, hogy kvázi tanár-diák viszony alakuljon ki közöttünk. A valóság ehhez képest máshogy alakult: mivel a Thealter szakmai beszélgetéseit is én vezetem Proics Lilla kollégámmal, egyszerűen nincs arra idő, hogy minden délelőtt átbeszéljem a fiatalokkal a szövegeket. Erre már az első évben rájöttünk, és bár volt belőle némi feszültség, igyekeztünk megoldani a helyzetet. Napi szinten csak rövid visszajelzéseket adok a beérkezett szövegeket illetően, a fesztivál legvégén pedig leülök négyszemközt mindenkivel. Ilyenkor annyi időt szánok mindenkire, amennyi szükséges: a leadott szövegeken végigmegyünk, és bővebben kifejtem, amire esetleg korábban csak utaltam” – számolt be a kritikus, hozzátéve, hogy a színházi blog tulajdonképpen egy nem létező, hibrid műfaj, mert még nem kritika, de már nem is naiv impresszió. “Jóval több ez a névtelen rajongók/gyűlölködők által írott színházi blogoknál, amelyeknek semmi közük a valódi színikritikához” – fogalmazott.

A kérdésre, hogyan lehet kritikussá „tréningezni” magunkat a mindennapokban, Jászay Tamás így felelt: “A kritikus egyik ismérve, hogy elképesztő mennyiségű előadást néz meg. Egy képzőművészeti kritikus mondta, hogy aki látott már ezer festményt, az ezeregyedikről meg fogja tudni mondani, hogy jó-e vagy sem. A színházban ugyanez a helyzet. Iszonyú sok előadást, köztük rengeteg rosszat is kell látnom ahhoz, hogy kialakuljon a színházi ízlésem. Ha másfél hét alatt valaki végignéz 30–35 előadást, az már olyan dózis, amelyből később csak profitálhat. (…) Magyarországon komolyan vehető színikritikus képzés nincsen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színikritikusi tanfolyamán úgy látom, inkább azokat szólítja meg, akik eleve sokat járnak színházba, és az ott tanító kiváló tanárok segítségével jobban megértik, mi zajlik előttük a színpadon. Ha valaki a gimnáziumban drámatagozatra jár, és élvezi, annak a sorsa is meg van pecsételve. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból például idén is várunk valakit, és korábban is voltak onnan fiataljaink, akik már tudják, hogy valamilyen módon közük lesz a színházhoz. Ami Szegedet illeti: a bölcsészkaron felvehető a színháztudomány alapszak, és zajlik a mesterszak akkreditációja is.”

“Azt gondolom, hogy a kritika mint műfaj ma az egyik utolsó teljesen szabad fórum, de a hangunk egyre erőtlenebb és fásultabb. Több neves kollégámmal egyre gyakrabban érezzük úgy magunkat, mintha az autópályán a forgalommal szemben mennénk. Kritikaellenesnek lenni ma trendi. Nem csak a színházban, hanem a fejekben is az a mesterségesen gerjesztett hiedelem él, hogy a kritika rossz dolog; sokkal kellemesebb, ha csak reflektálatlanul dicsérünk valakit, ha csak a szépre emlékezünk. Utolsó végvári harcosok vagyunk, akik névvel-címmel vállalják a véleményüket. És hogy miért kell még a kritika? Nagyjából évi 700 magyar nyelvű színházi bemutató születik, és közülük jó, ha százötvenről marad érdemi reflexió. A többi nyomtalanul eltűnik. Az a színházi alkotó, akinek nem fontos a kritika, a saját múltját és a színház emlékezetét tagadja meg” – fogalmazott Jászay Tamás.

A teljes interjú itt olvasható.