“Az előadás tulajdonképpen egy élőlény” – Göttinger Pál válaszolt

2017 július 24. hétfő, 7:10

A nemrég bemutatott Családi játszmák című vígjátékról és nyíregyházi főrendezőségéről is kérdezte a nullahategy.hu Göttinger Pált.

A nullahategy.hu cikkéből:

“Nem programszerűen döntöttem a vígjátékok mellett, meg hát nem is feltétlenül tekintem vígjátéknak azt, amin lehet itt-ott nevetni. Számomra az idén bemutatott prózai előadásaim, a Pesti barokk, a Castel Felice vagy a Családi játszmák egyike sem az, műfaji értelemben semmiképp. De igaz, hogy azok a darabok állnak hozzám közel, amelyek a humorérzékemet és az öniróniámat is felpiszkálják. Egy ilyen anyag esetében a nehézséget az adja, hogy rengeteg múlik a közönség ízlésén, saját tempóján. A próbateremben elképzelt ritmusokhoz és hatásokhoz képest szinte újra kell csinálni az előadást, ahogy beül a néző. A Családi játszmák esetén két-három olyan, a nézők tetszését különösen elnyerő jelenetre lettünk figyelmesek, amelyről a próba csöndjében gondolni sem mertük volna, hogy vicces lehet. Ugyanakkor ennek a fordítottja is előfordult. Kíméletlen műfaj ez, hogy működik-e valami, vagy nem, mindenképp a néző dönti el, és mindenképpen neki van igaza” – hangsúlyozta Göttinger Pál.

Göttinger Pál (fotó: Orlai Produkció)

Göttinger Pál (fotó: Orlai Produkció)

A kérdésre, mikor jut el egy rendező a kétségbeesésig, így felelt: “Rögtön a bemutató után, mikor is már a darabbal nincs több dolga. Persze azt érzi, hogy van, lenne, de a tehetetlenség a szülői kétségbeeséshez hasonlatos, amikor a felnevelt gyerek önálló életet kezd élni – meghozza az első döntéseit, vagy mondjuk elkezd hazudni. Nálam legalább két hétnek el kell telnie ahhoz, hogy újra helyrejöjjek, el tudjak kezdeni mással foglalkozni. Az a két hét rémes, a szülés utáni depressziót képzelem ilyennek. De utána azért még jönnek örömteli részek, az előadás tulajdonképpen egy élőlény. Saját személyisége kezd neki lenni, fejlődik, tanul, kamaszkora, érett középkora és bölcs öregségkora is lehet. Amikor hosszabb idő után újranézem a sajátomat, ezt a személyiségét olvasom le, olyankor az előadás már nem hibákkal, hanem jellemvonásokkal rendelkezik – viszonyulni is úgy kell hozzá.” Elmondta, jó véleménnyel van a budapesti nézőkről, rengeteg hálát érez irántuk, kedves, nyitott, értő közönségnek tartja őket. “Nem szorulnak az én intelmeimre. Csupa olyasmiről csinálok előadásokat, amit maguktól is tudnak. Az alapállásom az, hogy a színészekkel és velük közösen kelünk át arra a bizonyos biztonságos, fehér túlpartra, ahol már minden békés. Soha nem a tanítói szándék vezet” – tette hozzá a rendező.

Göttinger Pált januárban nevezték ki a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjévé. “Abban bízom, hogy ez egy hosszabb út, aminek ez az első fél éve volt csak. Sokat tanulok, nagy tisztelettel vagyok az ottani színészek iránt. Örömmel vettem tudomásul, hogy az általam megszólított művészek és színházi szakemberek szívesen bólintanak rá a felkéréseimre, szeretik ezt a színházat, örömmel jönnek és aztán szívesen térnének vissza. Különösen nagy öröm számomra, hogy a város sajátjának tekinti az intézményt, örömeivel, bánataival, sikereivel és kudarcaival együtt is figyel rá. Nyomon követi, hogyan alakul a sorsa, ismeri a színészeit, és szeretettel fogadja az újoncokat is. Jó ott dolgozni. Nem kapkodok, de ahogy a dolgok most állnak, minden esély megvan rá, hogy pár év múlva azt mondhassam: a régi Bárka Színház után végre-valahára lett újra egy hely, ahol azt érzem, ide tartozom. De az ilyesmi lassú folyamat, és noha rengeteg megfeszített munkával jár, mégsem lehet siettetni” – részletezte az alkotó.

A teljes interjú itt olvasható.