Marozsán Erika: “Próbálok tudatosan előre nézni”

2017 augusztus 03. csütörtök, 8:17

A New Yorkban élő színésznőt a Szabad Magyar Szó kérdezte.


A Szabad Magyar Szó cikkéből:

A színésznő elmesélte, az Oscar-díj Los Angeles-i átadására ment Amerikába, 2oo1-ben. A határőr viccelődött vele, hogy nem is találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy betegye az országba a lábát. Akkor még nem gondolta, hogy valójában egy nagyon hosszú úton indult el a tengerentúlon, mégis ez történt, hiszen ma már New Yorkban él. “A munkáim nagy része most is Európához köt. New Yorkban elsősorban az anyai teendőimet látom el, készülök a filmszerepeimre, kreatív munkát végzek a kollégáimmal, akikkel zenét írunk, valamint gyerekeket tanítok balettre és kreatív mozgásművészetre, ugyanis a Balettintézetben szereztem meg az első diplomámat” – mondta Marozsán Erika.

Marozsán Erika (Fotó: Horváth Péter Gyula, nullahategy.hu)

Marozsán Erika (Fotó: Horváth Péter Gyula, nullahategy.hu)

“Próbálok tudatosan előre nézni és nem a múltban élni, ha a szakmai életemre gondolok, nem szeretem például a régi filmjeimet nézegetni. A bemutatóval le is zárom a viszonyomat a szerepeimmel. De egyébként a múlt nagyon érdekel, vagyis az emlékeim, a történetek tolmácsolása. Izgat a szüleim, nagyszüleim múltja, a misztikába vesző idő” – fogalmazott a színésznő. Marozsán Erika elárulta, a húszas éveiben mindenkinek szeretett volna megfelelni. Ez sok energiát elvisz felesleges aggodalmakra. Ma már talán kevesebbet szorong.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legmeghatározóbb élménye osztályvezető tanáraival, Horvai Istvánnal és Kapás Dezsővel kapcsolatban, így felelt: “Rettegtem tőlük és imádtam őket. Köszönöm a sorsnak, hogy két ilyen mesterem volt. Szép lassan csepegtették belénk az életet, az életre ismerést.”

A teljes interjú itt olvasható.