Esterházy Gitta kapja idén a Krisztina-díjat

2017 augusztus 16. szerda, 23:40

Esterházy Gitta, Esterházy Péter Kossuth-díjas író özvegye kapja idén a Gyémánt László festőművész felesége emlékére alapított Krisztina-díjat. Az elismerést augusztus 21-én, hétfőn adják át a budapesti Károlyi Étteremben.

A díjat minden évben azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek – olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, az elismerést Gyémánt László festőművész adja át.

Esterházy Gitta, Esterházy Péter felesége és Kilián Katalin, Juhász Ferenc felesége

Esterházy Gitta, Esterházy Péter felesége és Kilián Katalin, Juhász Ferenc felesége

A Krisztina-díjat szeretett felesége emlékére – Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja javaslatára – Gyémánt László alapította 2011-ben.

A díj Benedek György szobrászművész alkotása, a bronzplaketten Gyémánt Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

Az első Krisztina-díjat a kuratórium döntése alapján 2011-ben Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége kapta. Az elismerést 2012-ben Haraszty Éva, Haraszty István Édeske kinetikus szobrász felesége vehette át, 2013-ban Radnóti Zsuzsát, Örkény István író özvegyét, 2014-ben Kilián Katalint, Juhász Ferenc költő özvegyét tüntették ki. A díjat 2015-ben Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János színművész felesége, 2016-ban pedig Gyürey Vera, Szabó István filmrendező felesége vehette át.

A díjról héttagú kuratórium döntött.

Az ünnepségen, amelynek háziasszonya Hernádi Judit színművész lesz, Gyémánt László, Dés László és Székhelyi József köszönti a díjazottat.

Gyémánt Krisztina 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen hunyt el. Krisztina 20 éves korában ismerkedett meg a művésszel, közös életük huszonkét éven át tartott.