Vasvári Emese: “Ez lett a szerencsém, a besorolhatatlanság”

2017 augusztus 22. kedd, 7:22

Elindult a Revizor sorozata, amelyben a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatja meg. Vasvári Emese a kassai-komáromi Bányavakság Iringójaként van az első három között a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Lapszemle.

Stuber Andrea interjúját ITT olvashatják.

Vasvári Emese és Benkő Géza a Bányavakság c. előadásban

Vasvári Emese és Benkő Géza a Bányavakság c. előadásban

2010-ben, a filmszemlén Beszélj hozzá címmel készült egy mini riport sorozat, amelyben megkérdezték művészektől, mit üzennének a 16 éves önmaguknak. Vasvári Emese azt mondta bakfis önmagának: „Figyelj oda. Különben hazudni fogsz!” Ennek kapcsán elmondta: “Erős felismerésem, hogy ha kérdések útján akarunk valamihez közelebb kerülni, akkor óhatatlanul belefogalmazzuk az addigi elképzeléseinket arról a dologról, tehát a válaszaink a legnagyobb odafigyeléssel is mást fognak mutatni, mint ami az a dolog valójában. Végérvényesen leesett nálam a tantusz, hogy sem a kérdezés, sem a válaszolás nem megoldás. De akkor mi? Csak maga a figyelem. A mély szemlélődés. A kontempláció. Például egy szerep kapcsán is: elmerülni benne a puszta figyelmemmel, minél mélyebbre. Így eljutok a szerepember félelmeiig, ami társul az ő bűntudatával. Ha itt még mindig nem veszítem el a bátorságomat, még lejjebb megyek, és akkor megértem az egészet” – fejtette ki Vasvári Emese.

Az ölében én / Vasvári Emese és Jankovits Péter

A kérdésre, mi ennek a módszere, úgy válaszolt: “Amikor kapok egy szerepet, mindig úgy élem meg, hogy ez a minden. Csak ez van, most van először és utoljára, ez a teljesség, ez az egész. Mindennél jobban izgat, hogy rájöjjek, mi van azzal az emberrel, akit játszani fogok. Milliószor elolvasom a darabot, ez maga a szövegtanulás. Mélyolvasásban olvasom, újra és újra az egészet. A szerepet pusztán a szerepből nem lehet megfejteni, csak az összefüggéseiből. Hiszen a figura voltaképp akkor is beszél, amikor nem beszél – akkor a fejében. A megszólalás már végeredmény. Egyre többször, egyre mélyebbre olvasom magam a darabba, és egyszer csak meglátom az egészet. Ha megfejtettem, akkor már kiadja magát a szöveg. Közben a próbán kipróbálom. Felkészülök minden próbára, mert a próba nem próbálkozás – arra nincs idő, hogy mindenki összevissza lőjön –, hanem kipróbálom, amit már látok. A nulladik perctől kezdve csak a szerepember foglalkoztat. Rajtam áll, hogy rájövök-e a megoldására” – árulta el a színésznő.

Vasvári Emese és Benkő Géza a Bányavakság c. előadásban

Vasvári Emese és Benkő Géza a Bányavakság c. előadásban

Pályájáról szólva úgy fogalmazott: “(…) Visszahallottam később, hogy amikor sorozatosan nem vettek fel (a főiskolára), akkor tulajdonképpen besorolhatatlannak találtak. Később a pályámon, hosszú távon ez lett a szerencsém, a besorolhatatlanság. (…) Egyszer még a főiskolán sorra megkérdeztek bennünket, hogy miért akarunk színészek lenni. Én nem akarok színész lenni – mondtam –, én az vagyok. Az élet aztán a társulati helyzeteket elvette tőlem, cserébe viszont megkaptam az önállóságot, a felelősséget a sorsomért. Amikor annak idején rájöttem, hogy nem fog megcsörrenni a telefonom, viszont színházat kell csinálnom, ahogy levegőt is muszáj vennem, különben megfulladok, akkor kitaláltam a Lakásszínházat. Szép évek voltak, négy bemutató, száz előadás, mind pontosan az, amit szerettem volna, de aztán elköltöztem a Belvárosból. Egyébként sem volt bennem olyan vágy, hogy 10-11 embert kikerítsek társulattá. Előbb-utóbb nekiütköznék a kerítésnek, és ott hazudnom kellene nekik. Legyen mindenkinek mindig saját döntése a részvétele!” – nyilatkozta Vasvári Emese.

Stuber Andrea interjúját ITT olvashatják.