Vajda Milán: “A színházba sem árt önteni egy kis tejszínt”

2017 augusztus 28. hétfő, 8:00

Vajda Milánnal, „a legendás Máté-osztály” tagjával azután ült le beszélgetni az Index újságírója, hogy bemutatták az életéről szóló előadást. Máté Gábor és Horvai István a Színművészeti Egyetemen 14 éve végzett osztályának tagjai minden nyáron készítenek egy ilyen bemutatót, most az egyetem után Egerben, majd a pesti Örkény Színházban játszó Vajda Milán volt a soros.

Alkalmáté Trupp, Vajda Milán

Alkalmáté Trupp, Vajda Milán

A teljes interjú itt olvasható.

Sokszor felmerült a darabban és az interjúiban is, hogy egy kedves, aranyos srácnak tartják, de ezzel nem tud 100 százalékig azonosulni. Vajda Milán ennek kapcsán úgy fogalmazott: “Még 82 százalékosan sem tudok vele azonosulni. Elég sokat beszéltem is arról a próbák alatt, hogy felejtsük el az én kedvességemet és jófejségemet. Persze, alapvetően rendes vagyok mindenkivel, de néha számomra is meglepő módon tudom bántani az embereket. Nem kell a szomszédba mennem, ha meg kell sérteni valakit. Lehet ezt úgy is csinálni, hogy akinek szólt, csak három nap után értse meg, mit is jelentett, amin akkor esetleg még ő is nevetett: hogy nem vicc volt, hanem éles kritika. Szeretem, ha nem minden az, aminek elsőre látszik”.

Az előadásnak fontos eleme volt édesapja, a neves színész, Vajda László halála; az első jelenetben azt játszották el, ahogy betörve a lakásuk ajtaját, megtalálta a holttestét. A kérdésre, mennyire engedi be színészként a munkájába ezt a traumát, úgy válaszolt: “Biztosan van, amit, ha nem is tudatosan, de használok belőle, hiszen más ember lett belőlem az által, hogy ez megtörtént. Ha édesapám nem hal meg, amikor ennyire fiatal voltam, lehet, hogy más pályán lennék. Ha szóba kerül a halál, a veszteség, nem kell fellapoznom a Révai-nagylexikont, elég csak erre gondolnom. (…) Korán kellett megkomolyodnom, korán kellett felnőnöm, nem tudtam azt csinálni, amit egy 16-17 éves fiú csinálni akar. Bár azért ebben a felnövésben-megkomolyodásban van még elmaradásom: tudok nulla-huszonnégyben infantilis lenni, és mondjuk úgy harcolni a járókelőkkel azon, ki ér át előbb a zebrán, hogy ők nem is tudnak róla” – fejtette ki Vajda Milán.

“Az persze fura, amikor olyan szerepek találnak meg, amik őt is: alkatilag hasonlóak vagyunk, és annyit nem változott a világ harminc év alatt, hogy egy rendezőnek ne jutna eszébe rólam is ugyanaz a szerep. Van, hogy csak utólag derül ki, ha már apám is játszotta azt a szerepet” – tette hozzá a színész, akit arról is faggattak, zavarja-e, ha mindig ő kapja a nagyevőket.

“Annyira zavar, hogy néha fogom magam, és lefogyok ötven kilót. Aztán hízom hetvenet. Eleve robosztus alkat vagyok, de a mackóból néha medve lesz, aztán meg rozsomák. Ezt a velem történt dolgok is befolyásolják: a szerelem, a csalódás, hogy elhagyom-e magam. És ezzel együtt a szerepkörök is változnak, mert a testalkat nagyon is jelent valamit a színpadon, és be is határolja az embert. (…) Én nem játszom hősöket. Egyszerűen nem ezt jelentem. (…) Nem vagyok egy főszereplőtípus, inkább a hős barátja vagy ellensége vagyok, vagy a szomszéd srác” – fejtette ki Vajda Milán.

Ettől függetlenül jól érzi magát az Örkényben, hiszen, “jó emberekkel csinál jó dolgokat”, de úgy váli alig-alig van a repertoáron olyan darab, ami a puszta szórakozásról szólna, és ez hiányzik. “Volt Feydeau az Örkényben, amikor idejöttem, Mácsai Pali nem zárkózik el ettől, csak most így alakult. Szerintem nem lehet minden nap steaket enni; én, ha rántottát csinálok, teszek bele egy kis tejszínt, hogy lágyítsa az ízét. A színházba sem árt önteni egy kis tejszínt” – magyarázta Vajda Milán.

A teljes interjú itt olvasható.