Znajkay Zsófia drámaíró: “Jó találkozási terepnek tartom az álmot és a szürrealista színházat”

2017 augusztus 31. csütörtök, 7:14

A fiatal drámaírót új művéről, a Rendezői változatról kérdezte a Revizor online. Znajkay Zsófia a legjobb új magyar dráma (Az ölében én) és a legígéretesebb pályakezdő kategóriában is jelölt a Színikritikusok Díjára!

A Revizor cikkéből:

“A rendezői változat a rendező eredeti elképzelése, amelyet a producerek elvettek tőle. Igazából az a fura, hogy létezik nem rendezői változat. A dráma pedig arról szól, hogy többféle változatban képzelhető el az élet. A főszereplő lány például kétféle változatban jelenik meg: egyikben lúzer, másikban winner, a kérdés pedig az, hogy melyik változata a rendezői változat. (…) Mikor az Aurórában dolgoztam rajta, Szabó Erdélyi Mihály odajött hozzám, beszélgettünk, és segített kitalálni a címet, ami utólag is úgy gondolom, nagyon passzol ahhoz, amit megírtam” – számolt be Znajkay Zsófia, aki arról is beszélt, hogy jó elmenni otthonról, és az Auróra ideális hely volt a munkához, mert el lehetett szeparálódni másoktól, és kint még zene se szólt, ami idegesíteni szokta.

A kérdésre, mi a baj a zenével, úgy válaszolt: “Ötödik éve kutakodom a témában, és minél többet olvasok róla, annál biztosabb vagyok benne, hogy rajta vagyok az autisztikus spektrumon. (…)  A zenével való viszonyom például visszás. A zenék nagy részét gyűlölöm, viszont nagyon erősen hat rám a dallam, a ritmus és a szöveg, elég kétszer meghallgatnom valamit, hogy örökre emlékezzek rá, és bármikor visszajöjjön kísérteni. Előfordult, hogy valami annyira beakadt, hogy egy hétig nem tudtam tőle aludni.  A szöveg maga is zene, szöveget írni pedig hasonlít a zeneszerzéshez, ha a háttérben zene szól, akkor az diktálja a leírt szöveg ritmusát. Nem kockáztathatom meg, hogy Cserháti Zsuzsa vagy a TNT zenekar legyen az új darabom zenéje” – fejtette ki az író.

Znajkay Zsófia a POSZT díjátadóján

Znajkay Zsófia a POSZT díjátadóján

Második darabja, a Rendezői változat nőalakjai kapcsán az alkotó elmondta, tapasztalatai vannak huszonéves, értelmiségi lányok, akik lenyűgözően intelligensek, de olyan szépek, hogy soha senki nem igényelte tőlük, hogy használják a nagyon jó agyukat. “És az eszük, a humoruk szociális sikké változik, pedig a humorérzék gyakorlása nagyon durva intellektuális tevékenység. De ha nem várnák el tőlem, hogy használjam az eszemet, én se használnám, mert teljesen fölöslegesnek érezném. Gyönyörű vagy, mondasz valamit kedvesen, és az lesz. Egyszerűen megnyomorították a személyiségüket az állandó, egyszerű győzelmek. Pont ilyen az általam megírt Ilka is” – tette hozzá a szerző.

“Az autistáknak van úgynevezett special interestjük, az enyém kicsi koromtól fogva az álmok voltak. Mindig felírtam az álmaimat, és nagyon kiterjedt gyűjteményem van belőlük, ismerem őket. Egy-egy szimbólummal több évtizedes viszonyom van már. Jó találkozási terepnek tartom az álmot és a szürrealista színházat. Az álom teljesen hétköznapi gondolatmenet, ami lezajlik a fejedben, csak mindenhez képeket talál. Nádas Péter mondta a Csillogásban, amikor a haláláról beszélt, hogy mindenkinek van egy olyan élménye a halálakor, hogy a fény felé halad egy alagútban, és ez emlékeztet minket a szülőcsatornabeli élményre. De akkor még nem látunk, tehát nem tudhatjuk, hogy ez hogy néz ki. Azt mondja, hogy az emberi agy ilyen: érzetekhez képeket tud rendelni, olyanokat is, amelyek nem is valódi tapasztalatok, hanem a kollektív tudattalan képei, amelyeket az evolúciós fejlődés következtében mint faj hordozunk” – fejtette ki Znajkay Zsófia.

A teljes interjú itt olvasható.