Új igazgató veszi át Zubek Adrienn helyét a Stúdió K-ban

2017 szeptember 01. péntek, 16:25

Szeptember 1-jétől a Stúdió K ügyvezetői feladatait Imely Zoltán kulturális menedzser veszi át Zubek Adrienntől.A 2017/2018-as évadban négy bemutatót tervez a Stúdió K Színház: formai változatosság, tematikai sokszínűség, társadalmi érzékenység az őskortól a nem túl távoli jövőig és vissza.

Antiutópiát rendez a Stúdió K-ban először dolgozó Dömötör Tamás rendező. Titánia elképzelt ország, ahol minden a legnagyobb rendben van, és aki betartja a Vezető által hozott szabályokat, annak nem is esik bántódása. Csakhogy a matuzsálemi kort megért Vezető ezúttal nem csak hűséges alattvalói lelkét, hanem különböző szerveit is követeli. Nincs hiány önkéntes felajánlásokban, de persze van, akit jobb belátásra kell bírni a Vezető és a közösség érdekében. A háromszereplős Titánia szövegét az alkotók közösen jegyzik, a művet október 13-án mutatja be a színház.

Stúdió K / Határaink / Fotó: Schiller Kata

Stúdió K / Határaink / Fotó: Schiller Kata

„Néha azt képzelem, hogy mialatt itt járunk-kelünk – ügyeket intézzünk, határidőket halasztgatunk, és kétségbeesetten keressük egymás társaságát az éjszakában, magunk előtt is ismeretlen vonzástól vezérelve –, valahol távol, egy szikrázó palota kertjében óriási pikniket tartanak, és mi is ott vagyunk, ott ülünk mindannyian egy hatalmas műanyagasztal körül, és dinoszauruszokkal reggelizünk. Brontoszauruszokkal, főleg.” Generációja egyik legizgalmasabb alkotója Fekete Ádám, aki Reggeli dinoszauruszokkal című szövegét maga rendezi a Stúdió K társulatával. Banális, vicces, nevetséges, melankolikus hangulatok követik egymást az ízig-vérig mai szövegben. Bemutató: 2017. december 15.

2018. március 15-én mutatja be a társulat nagyszabású kutatáson alapuló részvételi színházi előadását, a Halasi Zoltán által írt A nép nevében című produkciót. Az 1945-ös népbírósági kordokumentumok alapján, de azokba helyenként beavatkozva doku-fikció születik arról, hogy mi történt, mi nem történt és mi történhetett volna, ha a fiktív Igazságtételi és Megbékélési Bizottság elvégzi munkáját. A történelem színre vitele a korabeli tudás elsajátításával gondolja újra a magyar háborús szereplést és annak megítéléséhez fűződő viszonyunkat. A lehetséges történelem bemutatása a magyar múlt és jelen kritikai újragondolására hívja a gondolkodó nézőt.

Zubek Adrienn

Zubek Adrienn

A nagysikerű Bakfitty után az évad végén újra együtt dolgozik a Stúdió K és a k2 Színház csapata: Benkó Bence és Fábián Péter ezúttal a fasizmus lélektanán gondolkodik a társulattal közösen. A kiindulási alapot Brecht Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című műve jelenti, melyből tíz jelenetet dolgoz fel az előadás. A formai keretet a kabaré jelenti majd, melynek segítségével megmutatjuk, milyen a fasizmust mint világrendet elfogadó ember és milyen társadalmi hatásmechanizmusok juttatták el idáig.

 
 

Kapcsolódó anyagok