“Bontsam le, amit fölépítettem?” – Vincze János a Pécsi Harmadik Színház helyzetéről

2017 szeptember 17. vasárnap, 9:05

Egyelőre nem sokat tud a Pécsi Harmadik Színház igazgatója arról, hogy is fognak beolvadni a Pécsi Nemzeti Színházba. Vincze Jánost a Pécsi Stop kérdezte.

A pecsistop.hu cikkéből:

A pécsi közgyűlési határozatban az szerepel, hogy a Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. beolvad a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.-be. A beolvadás a Pécsi Harmadik Színház önálló jogi személyiségének a megszűnését jelenti. Ugyanakkor a közgyűlésen, és egy nappal előtte a kulturális bizottság ülésén az hangzott el, hogy szervezetileg olvadjanak be, de őrizzék meg azt a szakmai tevékenységet, amit eddig is folytattunk, mert a városnak fontos a Harmadik Színház. Az egész beolvadási folyamat konkrét megvalósítására Vincze János mellett Rázga Miklóst, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját nevezték meg felelősként – számolt be a Pécsi harmadik Színház igazgatója.

Vincze János (fotó: pecsistop.hu)

Vincze János (fotó: pecsistop.hu)

“Fölépítettem ezt a színházat, eljuttattam odáig, hogy kiemelt színház lett – ami állami támogatással jár –, és most bontsam le, amit fölépítettem? Jelen pillanatban 38,5 millió forintos állami támogatást kapunk, ha jogilag megszűnünk, ez a támogatás nem jár. (…)  A másik nehéz kérdés, hogy ha nem folytatunk önálló gazdálkodást, akkor mi van a bevétellel, amit megtermelünk. Tavaly 21 millió volt a jegybevétel, ehhez jött hozzá a tao-támogatás, amit szintén el lehet veszíteni – ez együtt már olyan 75 millió forintot tesz ki. Ehhez hol 5, hol 10 millió forintot sikerült megpályázni, tehát olyan 80 millió forint körüli az az összeg, ami veszélyben van, de nyilvánvaló, ha vannak előadások, akkor bevételek is vannak, amire lehet igényelni a tao-t. A nagy kérdés, hogy ez hogyan kerülhet a Harmadik Színházhoz? Az is kérdés, hogy önállóság híján hogyan tudunk majd pályázni? Szóval, rengeteg ebben a beolvadásban a buktató, nagyon-nagyon nehéz helyzetbe került Rázga Miklós és én is, és az is kérdés, hogy miképp tudunk közös nevezőre jutni, mert különböző érdekek is vannak. Amiket eddig mondtam, azok a gazdasági-jogi érdekek voltak, a művészeti helyzetről még nem is beszéltünk” – hangsúlyozta Vincze János, aki hozzátette, hogy a közgyűlési határozat módosításáról próbál egyeztetni. Tudomásul veszi a döntést, de nem ért vele egyet, és úgy érzi, hogy akkor hű ahhoz, amit eddig létrehozott a város művészeti, kulturális életében, ha tovább harcol a Pécsi Harmadik Színház önállóságáért.

A teljes interjú itt olvasható.