Kovács Lajos: “Színészi utam mindig is nehéz volt, mert soha nem játszottam”

2017 október 04. szerda, 8:05

Kovács Lajos volt a bátaszéki filmklub vendége szeptember végén. Nem véletlenül, hiszen élete első 18 évét ebben a kisvárosban töltötte. A 73 éves színész ma is ragaszkodik Bátaszékhez, örömmel fogadta el a felkérést, hogy a “875 éves Bátaszék” kisfilm narrátora legyen. Megtelt a művelődési ház nagyterme, ahol a helyi filmklub tartotta rendezvényét, a Woyzeck című film vetítése előtt köszöntötték az egyik főszereplőt, Kovács Lajost.

Kovács Lajos

Kovács Lajos

– A gyermekkorom rányomta a bélyegét szinte minden szerepemre, melyek többsége úgynevezett nehéz körülmények között élő ember volt – nyilatkozta a Tolnai Népújságnak Kovács Lajos. – Bátaszéken négy helyen laktunk, ami nagyon megviselt, tulajdonképpen gyökértelenek voltunk. Egy helyen éreztem csak otthon magamat, a Kálvária utcában, a nagyszüleimnél, akik sokat foglalkoztak velem. A természet iránti olthatatlan szeretet gyerekkoromban alakult ki. Az Orbán-hegyen síeltem, a Lajvér mentén hosszú órákon keresztül tudtam sétálni, végtelen távolságokat megtéve. A Harmadik-völgyben volt a nagyszüleim 2000 négyszögöles szőlője, ahol én is sokat segítettem. A bátaszéki tanáraimra még ma is emlékszem, a csodálatos Keresztély Gyula bácsira, vagy a nagyszerű Bittner tanár úrra. Novák tanár úrtól tanultam a sport iránti szeretetet. A szüleim vasutasok voltak, és a száz tagú MÁV kórusban énekeltek. Nagyon híres volt abban az időben a bátaszéki színjátszó kör, ahol anyám is játszott. Ezek az élmények mind formálták a hétköznapi életemet és színészi pályámat egyaránt – mesélte a művész.

Kovács Lajos  volt Hamlet, Ványa bácsi, IV. Henrik, a Woyzecket színpadon is, majd filmen is eljátszhatta. A főiskola elvégzése után Békéscsabára került, ahol 10 évig dolgozott, közben megszületett két gyermeke, Vanda és Dávid. Többször váltott színházat, a legszebb éveit, mint mondta, Szolnokon töltötte 1981-től 85-ig.

– A szerepek rám találtak. Az én színészi utam mindig is nagyon nehéz volt, mert soha nem játszottam. Azonosultam, tetőtől-talpig átéltem a szerepeket – mondta Kovács Lajos. – Szolnokon rengeteg úgynevezett szobaszínházban játszottam, ahol a néző olyan közel ült, hogy szinte megérintettük egymást. Ez a tapasztalás nagyon sokat segített a filmes játékomban.

Számos díjat és kitüntetést kapott, például Jászai Mari-díjat, Érdemes művész elismerést, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét. – A díj nem jár, hanem adják. A közönség, a szakma elismerése természetesen mindig öröm és boldogság, de soha nem vágytam egyikre sem. Rengeteget utaztam a világban a szerepeimnek köszönhetően, de ma már nehezen mozdulok ki – mondta a színész, akivel Naszvadi Judith A mi múzsánk című riportkönyvében olvashatnak friss interjút.

– A színészetemmel mindig adni akartam az embereknek, formálni a közösséget, ahogyan mások is teszik ezt. A riportkönyvben őszintén beszélek a gyerekkoromról, édesapámról, Bátaszékről is. Amikor új színházhoz szerződtem, a hírem mindig megelőzött. Azt mondták: “Úr Isten, jön ez az őrült!” Persze nem voltam őrült, hanem egy küzdő ember – nyilatkozta Kovács Lajos.

Forrás: Tolnai Népújság