Harkányi Endre: “A rendkívüli érzékenység is része egyedi személyiségemnek”

2017 október 09. hétfő, 7:19

A Kossuth-díjas művész hatvan éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a pályát pedig hetven éve kezdte. Harkányi Endrét az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“Nem is akarok nyafogni. Vannak barátaim, járok koncertekre, előadásokra. Szeretem a külföldi utazásokat is, anyagi lehetőségem is van rá. Igaz, nem én teremtettem meg, hanem a testvéremtől örökölt lakás árából futja. Bátyám kevés iskolája ellenére is nagy üzletember lett, és amikor megkaptam a Kossuth-díjat, azt mondta: ‘Bandikám, ha tíz évesen elmentél volna tányért mosogatni, talán lehetett volna belőled valaki.’ Volt mélyebb rétege a tréfájának” – mesélte Harkányi Endre.

Harkányi Endre / Fotó: Bazánth Ivola, 168 Óra

Harkányi Endre / Fotó: Bazánth Ivola, 168 Óra

A színész elmondta, amikor elvégezte a főiskolát, még természetes volt a vidéki pályakezdés. Diplomázva Debrecenbe szólt az első szerződése, onnan hívta el három évad után Szinetár Miklós a fővárosban akkor induló Petőfi Színházhoz. “Szinetár nagyon szeretett, még ahhoz is ragaszkodott, hogy én vegyem meg az amúgy brutális áron kínált budai villalakását. Nekem részletre adta, mondogattam is sokáig: azért foglalkoztat olyan sokat filmes, tévés munkákban is, hogy tudjak törleszteni. Annyi biztos: intellektuálisan már a főiskolán kikupálódtam, de a lokalizáció szempontjából Szinetár egykori lakásában lettem nyolcadik kerületi proli gyerekből budai úrifiú. A Petőfi Színházban Feleki Kamill, Domján Edit, Psota Irén partnereként bizonyíthattam, hogy van helyem közöttük. Szinetár és Petrovics Emil teátruma a kortárs zenés darabok bemutatását preferálta, magas szellemi, szakmai színvonalat képviselve. Más kérdés: a nagy ívű elképzelések a kis magyar valóság akkori körülményei között három évad után elvezettek a színház bezárásához” – emlékezett Harkányi Endre.

Ezután főiskolai tanárai egyike, Várkonyi Zoltán adott menedéket a színházában. “Eleinte nem éreztem magam rosszul, de később már olyan jól sem. Hatalmas társulatnak lettem része, amelyben nem igazán számoltak velem. Így is jutott értékes feladat, de azt éreztem: nem mindig azért osztanak rám szerepet, mert az színészként is épít, hanem mert úgy alakult, hogy akár rám is oszthatják. Várkonyi egyszer azt mondta: hozzám egy kisebb társulat illene, ahol jobban érvényesülhet az egyedi személyiségem. Ettől megsértődtem, amely műfajban kifejezetten jó vagyok. A rendkívüli érzékenység is része egyedi személyiségemnek” – fogalmazott a Kossuth-díjas művész.

A kérdésre, maradt-e még kedve a színpadi játékhoz, Harkányi Endre így felelt: “Van egy kedves, intim játéktér a belvárosban. Vezetője noszogat, hogy állítsuk színre Csehov Hattyúdal című művét. Szvetlovidovról, egy idős komédiásról szól, aki a születésnapi jutalomjátéka után felönt a garatra, elalszik, miközben rázárják a színházat. Nyikita Ivanics, az öreg súgó marad még a roskatag épületben, aki titokban ott is lakik. Miután a súgó előbukkan, s a színész megébred, a súgónak idéz fel nagy szerepeket. Borisz Godunovból, Hamletből, Learből citál részleteket. Mondja a maga gondolatait is arról, hogy valójában nincs semmiféle szent művészet, a színész csupán rab, mások kedvtelésének játékszere. Végül kiderül, hogy a jutalomjáték ellenére már rég nem bízzák meg nagyobb feladatokkal a társulatban. Még az is gyanússá lesz a darab nézője előtt, hogy valóban játszott-e valaha komolyabb szerepeket. Ez a Szvetlovidov, ő még talán érdekelne.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok