Schruff Milán: “A színház olyan, mintha sosem szűnnél meg gyereknek lenni”

2017 október 11. szerda, 7:31

Schruff Milán a szemünk láttára öregszik negyven évet a Love, love, love című szatirikus vígjátékban. A színészt a Pesti Műsor kérdezte.
A Pesti Műsor cikkéből:

“A történet Angliában játszódik, a hatvanas évektől indul – amikor a gazdaság rohamos fejlődése erőteljes változásokat hozott az életszínvonal területén -, és napjainkban, a Brexit idején fejeződik be; a szereplők a néző előtt válnak huszonévesekből hatvanéves felnőttekké. Az első felvonásban két fiatal életébe, a köztük szövődő szerelembe, a beat-korszakba nyer bepillantást a néző. Sandra (Péter Kata) és az általam megformált Kevin a mának él, élvezi az életet, sugárzik belőlük az optimizmus. Sokat buliznak, a szívük tele van szabadsággal, a végtelen lehetőségek, a könnyű élet reményével és világmegváltó gondolatokkal. A második felvonásban érett felnőttként látjuk őket viszont, dolgoznak, nevelik a gyerekeiket, a harmadikban pedig hatvanévesek” – mesélte az Orlai Produkció előadásáról Schruff Milán. A darab többek között olyan kérdéseket feszeget, mint hogy mennyit valósított meg a “flower-power” generáció a világraszóló álmokból és lehetőségekből, milyen világot adtak át az utódoknak, illetve hogy mit akarnak a mai fiatalok.

Schruff Milán

A színész 4 évig volt az EEgri Gárdonyi Színház tagja, aztán következett néhány év szabadúszás, majd 2014-ben a Tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött. Egy éve ismét szabadúszó, jelenleg három Orlai-produkcióban is játszik. A kérdésre, milyen pluszt kap meg szabadúszóként, amit kőszínházi társulati tagként nem, Schruff Milán elmondta, tapasztaltai szerint, ha az ember kőszínházban dolgozik, nem szívesen adják ki külsős munkára. A színháznak nem érdeke, hogy a színésze máshol is szerepeljen, problémát okoz az egyeztetés. Ezt így csak egy darabig lehet szívből csinálni, aztán idővel megfárad az ember, talán egy kicsit meg is keseredik. Az Orlai Produkciót szabadon működő alkotóközösségnek tartja, maximális energiát fektetnek a munkába, de plusz munkára is jut idő.

“A színházban többek között az a legjobb, hogy mindent ki tudsz próbálni. Olyan, mintha sosem szűnnél meg gyereknek lenni. Nagyon szeretem a próbafolyamatot, mert rengeteget tanulok magamról, szárnyalhat a képzeletem, és bátran kísérletezhetek” – hangsúlyozta Schruff Milán.

A teljes interjú a Pesti Műsorban olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok