“A szereposztó díványnak a múzeumban a helye!” – Színházi alkotók szólaltak fel a zaklatások ellen

2017 október 15. vasárnap, 22:16

Az október elején kirobbant Weinstein-ügy az angol és a magyar színházi világban is visszhangra talált. Számos alkotó hívja fel a figyelmet, mennyire fontos tennünk azért, hogy ne fordulhassanak elő hatalmi visszaélések és zaklatásos esetek.

Néhány szóban a Weinstein-ügyről

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban mintegy 30 nő, köztük olyan színésznők, mint Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow vagy Léa Seydoux arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy asszony pedig nemi erőszakkal vádolja a befolyásos hollywoodi producert. A filmmmogul ellen azonnal elindult a rendőrség nyomozás, felesége pedig bejelentette válásukat. Weinsteint (akit többek közt a Ponyvaregény, Az angol beteg, a Szerelmes Shakespeare vagy a Kill Bill kapcsán ismerhetett meg a világ) azóta kizárta soraiból az amerikai filmakadémia, kirúgták a saját cégéből és nevét levették az új produkcióiról.

“Felelősséggel tartozunk”

Nemcsak a hollywoodi filmszakma képviselői – köztük Jane Fonda, Meryl Streep, Quentin Tarantino és Kate Winslet – reagáltak a Weinstein-botrányra. Az angol színházi szektor jeles képviselői közül többen felszólították kollégáikat, hogy vegyék fel a zaklatás elleni harcot.

Vicky Featherstone, a Royal Court Theater művészeti igazgatója úgy fogalmazott Twitter üzenetében: “Ha Hollywood kiáll magáért, a brit színháznak is fel kell vennie a kesztyűt. Felelősséggel tartozunk azért, hogy megszüntessük a hatalommal való visszaéléseket az iparágban.”

Erica Whyman, a Royal Shakespeare Company helyettes művészeti igazgatója úgy vélekedett, az alkotóknak “támogatniuk kell egymást, eddig példátlan összefogásra, kollegiális szolidaritásra és cselekvőképességre van szükség”.

Zinnie Harris drámaíró szerint a színháznak “biztonságos helyet kell teremtenie a nők számára, hogy elmondhassák történeteiket”, míg Steven Atkinson, a HighTide Fesztivál művészeti vezetője kijelentette: “Mindenkinek szerencsére és támogatásra van szüksége ahhoz, hogy elindulhasson a pályán. Undorító, erőszakos cselekedet, amikor valaki a sikerét használja fel, hogy megkapja, amit akar. ”

A megszólalásokra reflektált az Equity, a művészek szabadságát képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, amely azt ígérte, “kihívások elé állítja azokat a munkáltatókat, akik visszaélnek a hatalmukkal”, és arra bátorította az érintetteket, hogy kérjenek támogatást a képviselettől, ha visszaélést tapasztalnak.

“Vajon mit tehetünk, hogy leleplezzük a magyar Weinsteineket?”

A Weinstein-ügy Magyarországon is komoly sajtóvisszhangra talált. A színházi szakma képviselői közül pedig Sárosdi Lilla színésznő szólalt meg elsőként, aki a Facebookon írta meg saját történetét:

A Weinstein ügy kapcsán kikívánkozik belőlem, hogy 20 évvel ezelőtt egy akkor színházat igazgató rendező egy kedves barátjával elvitt kocsikázni egy pròba után … Fiatal voltam szűz naív és rajongtam a színházért, boldog voltam, hogy beengedtek megnézni egy próbát. Miközben lenyűgözve néztem mi zajlik a színpadon, hogy instruál a nagyrendező, egyszeriben oda ült mellém egy 45 -50 körüli férfi, a nagyrendező barátja, kedvesen bemutatkozott s időnként belekezdett egy -egy rövidke storyba a nagyrendezővel valò kapcsolatáròl, barátságukròl, majd a pròba végén a nagyrendező ennyit mondott: “Na menjünk!” Hova?  kérdeztem, persze csak magamban, hiszen úgy, de úgy meg akartam felelni és persze büszke is voltam, hogy befogad egy pillanatra a színházi elit.

Következő pillanatban egy fehér BMW- ben ültem, mellettem a nagyrendező a kedves barát a volánnál, a Margit-hídnál – sosem feledem a képet –  oldara nézek, látom a parlamentet és előttem a nagyrendező térdel a kocsiülésen letolt sliccel, pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt. “Puszild meg” – hallom az instrukciòt. Elsírtam magam! A nagyrendező zokon vette a hisztimet és biztatott, hogy nekik vannak ilyen fiatal barátnőik, akikkel szexelnek egy jòt, lazuljak egy kicsit, de nem sikerült lazulnom, sőt. Itt még nem ért véget az este, elértünk egy kietlenebb helyre, ahol a kedves barát örömet szerzett magának, miközben én szégyenkezve kértem bocsánatot nagyrendezőtől, hogy megsértettem az ellenállásommal. Mindenesetre nagyrendező megbántva szállt ki a kocsijábòl. “Vidd haza” – mondta sértődötten a kedves barátnak és én nagyon szégyelltem magam, hogy nem tudtam megfelelni. Az évek alatt nem csitult bennem ez az ügy. Ha arra gondolok, hogy ez az ember fiatalembereket tanít azóta is, akkor feljön bennem a harag. Tudom, hogy sok színésznő van a pályán, aki hasonló módon lett megalázva rendezők, producerek, színházigazgatók által. Azt is tudom, hogy egy ilyen esetet nehéz bizonyítani, hiszen az elkövető lehet köztiszteletben álló személy, aki azonnal letagad mindent, és be is védik a kollégái. Vajon mit tehetünk, hogy leleplezzük a magyar Weinsteineket?” – vette fel a kérdést a színésznő.

Hova helyezzük a szereposztó díványt? – Schilling Árpád írásáról

Lilla férje és alkotótársa, Schilling Árpád elismert színházi rendező, a Krétakör alapítója további kérdéseket vet fel és válaszol meg saját Facebook bejegyzésében: “Sárosdi Lilla (feleségem) az amerikai producer, Harvey Weinstein zaklatási botrányán felháborodva úgy döntött, hogy előáll a saját, 20 évvel ezelőtti esetével. A történetet ismertem már, de sohasem bíztattam, hogy nyilvánossá tegye az ügyét, mert egyrészt tudtam, hogy ez rendkívüli megterhelés lesz számára, másrészt, mert nem tudja majd bizonyítani, amit ténylegesen átélt. Soha nem kételkedtem abban, hogy amit végül önszántából leírt, valóban megtörtént vele. Ő úgy érezte, hogy ebben a helyzetben tudatosítani kell magunkban, ami Hollywoodban megesik, az bizony Magyarországon is rendszeresen előfordul. Hatalmukkal rendszeresen visszaélnek a művészvilág nagyjai. Természetesen nem mindenki él a megfélemlítés eszközével, de ettől még nem kell leborulnunk azok előtt, akik normálisan viselkednek” – fejti ki Schilling.

“A színházi és filmes munka során gyakran kerülnek színésznők, akár színészek is kiszolgáltatott helyzetbe. A színészet egy rendkívül veszélyes szakma, hiszen a hivatásuknak szinte mindent alárendelő művészek rendszeresen bújnak olyan figurák bőrébe, akiket a történetük során megaláznak, megnyomorítanak, szélsőséges esetben meg is ölnek. A munka során különféle módszerekkel lehet elérni a megfelelő eredményt és a nézőket letaglózó hitelességet. Gyakori módszer a színészek megalázása, amely során a rendező minősíthetetlen hangon, vagy személyességig menő sértegetéssel préseli ki a delikvensből az eljátszott karakter igazságát, amely ilyen formán a magánember valós szenvedésévé válik. Gyakori eset, hogy színészeket a filmes casting során aláznak meg, ezzel is azt vizsgálva, mennyit bír az illető, képes-e arra, hogy a legvalóságosabb reakciót, a kamera számára szükséges életszerűséget hozza. Ezen felül ismert az a gyakorlat is, hogy producerek, színházigazgatók, rendezők, már befutott színészkollégák és bármely más, hatalommal rendelkező művészek a nekik kiszolgáltatott, szerepre, társulati tagságra ácsingózó, többnyire fiatal színésznőket, táncosnőket, de akár színészeket és táncosokat is szexuális „szolgáltatásra”, „kedves viszonzásra” kényszerítik, avagy vezetik rá. (A Színház-, és Filmművészeti Egyetem elvégzése után több színházigazgatótól is kaptam felkérést, hogy házi rendező legyek. Az egyikük úgy próbált meg a szerződés aláírására bírni, hogy a frissen felújított színházának öltözőiben az újonnan megvásárolt pihenő ágyakra mutatott, és azt mondta: „íme az ágyak, itt lehet majd baszni a színésznőket”.) A megtévesztett, megzavarodott, megfelelni akaró fiatalok legtöbbször úgy lesznek szexuális zaklatás áldozatai, hogy arról nem is tudnak: fogalmuk sincs arról, hogy ami velük történik, az egyáltalán nincsen rendben” – szögezi le a rendező, aki arról is ír, Sárosdi Lilla nem az elkövetőt akarta leleplezni, hanem magát a jelenséget, azt akarta, hogy tudjunk arról, mi történik a kulisszák mögött, és cselekedetével erőt szeretett volna adni azoknak a sorstársaknak, akikkel ugyanez történt meg akár a múltban, akár a jelenben.

“A szereposztó díványnak a múzeumban a helye”

“Bátor tettével felszólít: ha ki merünk állni, ha szóvá merjük tenni, akkor talán egyre többen lesznek, akik nem tűrik el a megaláztatást. Lilla célja, hogy soha többé ne szégyellje magát senki, aki nemet mond egy híres embernek, amikor az mindenféle előzetes kérés és visszajelzés nélkül egyszer csak nekiesik az áldozatának. Akkor is lehet nemet mondani, ha az illető kedvesen nyomul, ha nem mutat azonnal a szereposztó díványra” – nyomatékosítja Schilling Árpád, aki azt is kijelenti: “a szereposztó díványnak a múzeumban a helye, vagy még jobb, ha egyszerűen felaprítjuk és elégetjük”. (A teljes bejegyzést itt érheti el.)

“A mai napig érzem azt a halálos kínt”

Sárosdi Lilla és Schilling Árpád bejegyzései számos kommentet generáltak, Lillához csatlakozva Sándor Erzsi író, újságíró, színésznő is beszámolt egy esetről. “(…) Első éves főiskolás voltam, 19 éves, és a felettem járó filmes osztályból Esti János elkapott a lépcsőházban, hogy próbafelvételt csinálna velem. Persze boldog voltam, azt se tudtam mi az. Felmentem hozzá, mert hát nála volt a kamera. Azt mondta, hogy a színész akkor veszíti el a gátlásait, ha a Keleti Pályaudvaron egy hintaszékben is képes meztelenül elmondani egy monológot. Ebben nem voltam biztos, de mivel nem a Keletiben voltunk, azt kérte, hogy nála, a hintaszékben levetkőzve mondjak el valami szöveget. Nagyon megijedtem, azt hittem, ha erre nem vagyok képes nyilván pályaalkalmatlan vagyok, de rendületlenül magyarázta, hogy ez semmi. (…) A mai napig érzem azt a halálos kínt, amit ott a hintaszékben félmeztelenül eltöltöttem nála egy kamera előtt, hogy megfeleljek, mint színésznő. (…)” –  írta Sándor Erzsi.

Arra is figyelmeztetett, a szereposztó dívány – kifejezés feltételez egyfajta üzletet vagy legalább egy tendert. Aki jobban teljesít a díványon, vagy egyáltalán lefekszik rá, azé a szerep. Erről azonban szó sincs. “A díványoknak, öltözőbeli pihenőknek, vágóhelyiségeknek, irodáknak nincsen súlyuk a szereposztásban. Nem az kap szerepet, aki megfordul ezekben és a rendező-igazgató-főrendező alatt. Hanem az, akit ezek a hatalmuknál fogva oda tudnak kényszeríteni. Nem az lesz sikeres színész aki hajlandó lefeküdni, hanem az fekszik le, aki az adott pillanatban nem tud kihátrálni a helyzetből és most tekintsünk el attól a helyzettől, hogy szerelmes lenne. Azok, akik szereposztó díványra, öltözőbeli pihenőbe, vágóhelyiségbe, irodába, nőivécébe kerülnek minden esetben áldozatok és nem a színház ilyen hátsajnáljuk, hanem az adott rendező-igazgató-főrendező személy ilyen, aki arra gerjed, ha neki kiszolgáltatottat erőszakolhat és kényszeríthet. Egyáltalán nem mellesleg erről a színházban-filmstúdiókban a titkárnők, titkárok, gyártásvezetők, beosztott vagy fölöttes rendezők mind tudnak, kussolnak és asszisztálnak hozzá. Ők tudják kivel állnak szembe azok, akik viszont nem tudják, és ezért kihasználhatók és megalázhatók” – fejtette ki Sándor Erzsi. 

 “Sajnos nem elég a Facebook”

Létay Dóra pedig arról gondolkodtatta el követőit a Facebookon, mi kell ahhoz, hogy a zaklatásos esetekre fény derüljön: “Igen, fontos erről beszélni. Jó, hogy ők beszéltek. Kell hozzá tényfeltáró újságíró, és bátor alany. Sajnos nem elég a Facebook. A legsajnosabb, hogy a jogrendszer sem elég. Magyarországon az eddigi két legnagyobb port kavart zaklatási ügy a Sipos Pál és a Kiss László által elkövetett esetek voltak, mindkettő elkenve, megúszva. (…) Egy pedagógus és egy sportedző. Csak annyit szeretnék mondani, hogy az erőszak, a bántalmazás, a szexuális visszaélés egyáltalán nem szakmafüggő. (…) Az erőszak, a szexuális visszaélés: hatalommal való visszaélés. Nem szakmafüggő. Sürgős jogi szabályozásra lenne szükség. És persze erkölcsi gátakra. Emberségre. Vagy mire” – fogalmazott a színésznő.

Benkő Nóra a Pesti Magyar Színiakadémia igazgatója szerint többet kellene a diákokkal, gyerekekkel ilyesmiről beszélgetni, hogy ha zaklatják őket, tudják, mi történik velük és el merjék mondani. “Ez legyen a cél, hiszen a múlton már nem tudunk változtatni” – hívta fel a figyelmet a színésznő.

Janisch Attila filmrendező hasonlóan látja a művészvilág feladatát: “Valahol és valahogy el kell kezdeni a megtisztulást és véget kell vetni azoknak a hallgatásainknak, amelyek pont azokat erősítik, akik csak visszaélnek az erejükkel és hatalmukkal.”

Míg Verebes István arra hívta fel a figyelmet, a kizsarolt, kikényszerített, paraszolvenciára épülő érzékiség lelki betegség szüleménye. “Aki azt akarja, amit a másik nem akar, aki erőszakosan kifundált ürügyekkel áll elő, annak kóros a személyisége. Aki tudomásul veszi, élvezi, hogy félelmet, undort kelt, az orvosi eset. Fel kell tárni, meg kell nevezni az illetőket. Romba kell dönteni hatalmukat!” – áll a rendező kommentárjában.

A Sárodi Lilla megnevezte zaklatóját c. hírt itt olvashatják.

Az SZFE közleménye az eset kapcsán itt található.
A Katona József Színház közleményét itt olvashatják.
A Pesti Magyar Színház közleménye itt elérhető.
Filmes alkotók indítottak petíciót szolidaritást vállalva Sárosdi Lillával.

Forrás: Facebook, The Stage, MTI, The Guardian, Index.hu