“Az önmagunkba vetett hitünk erősít meg minket” – Oroszlán Szonja írása

2017 október 28. szombat, 11:08

Oroszlán Szonja először írt cikket a Facebookra, mert úgy érezte, meg kell szólalnia Marton László ügyében.

Oroszlán Szonja

Sziasztok.

Még soha nem írtam cikket a Facebookra. Semmilyen véleményt nem nyilvánítottam, mert azt gondoltam, hogy hagyni kell az embereket gondolni, amit gondolni akarnak. De most muszáj beszélnem.

Színésznő vagyok. Soha nem akartam az lenni. Művész családban nőttem fel, színészekkel körülvéve, meg persze színházzal, zenével, filmekkel, stúdiózással. Megszokod. A tiéd lesz és elkezdesz benne lubickolni. Aztán megtanulod élvezni és szeretni. És utána már imádod és nem létezik más szakma a világon. Ez vagyok én.

Negyven éves voltam idén. Soha nem fordult elő velem, hogy egy fiú, egy férfi, egy szakmabeli, egy rendező, egy producer, egy blablabla, hímnemű egyén erőszakoskodott volna velem. Én nem tudom kiírni a falamra, hogy “Me too”, mert sosem éltem meg ilyesmit. Mindig is – valahogy – tudtam kezelni a helyzetet. Végtelenül egyszerű. Ha egy férfi tiszteletlenül közeledik és elkezdi a nyomulós dumát, ott kell hagyni, ahol van. A férfiak mondanak dolgokat, de nem kell meghallani. Bólogatni kell, hogy jólvan, hallom, amit mondasz, de nem hallom meg. Az ember elmegy a helyszínről, befejezi a beszélgetést. “Mert ez nem tetszik”.

Olvastam egy cikket a múlt héten. Nem ismerem a lányokat, de nem is ez a lényeg. Filmes asszisztensek voltak, régesrég történt az eset, kis halak voltak egy nagy tóban. Ha egy “főmufti” meginvitál a szobájába, ami egy lakás gyakorlatilag – fürdőszoba zuhannyal mindenképp van benne -, nem megyek oda és főleg nem megyek be. Nem megyek be!!! Ha már bemész “tiszteletből”, mert a “főnököd” és nem akarsz “tiszteletlen” lenni, majd a pasi levetkőzik és azt mondja, hogy menjünk a zuhanyba hancúrozni, miért maradsz ott? Vagy ha ott találod magad, mert ténylegesen hiszel abban, hogy az ember alapvetően jó, akkor is nevetsz, mert egy vadbaromról van szó és elmész onnan. Mi az, hogy valaki ott marad és végighallgatja, ahogy a főnöke és egy másik asszisztens “hancúroznak” a zuhanyban? Állj fel csajszi és menjél el onnan!!!!

Nincs az a karrier, pozíció, szerep stb, amiért egy nőnek bármit is adnia kellene a foglalkozásán kívül.

Amióta a pályán vagyok, én vagyok az ügyeletes “szőke bombázó”. Megint el kell, mondjam, nem az én szerepköröm szerintem, de boldogan csináltam. Az a lány/nő tudtam lenni, aki sosem voltam. Eljátszhattam bármilyennek. Le kellett vetkőznöm néha, de – bármennyire is introvertált alkatnak tartom magam – meg akartam oldani a szerepeket. Musicalekben dobáltam a lábaimat, énekeltem, táncoltam miniruhában, szteppcipőben, jöttem le tollakkal a hátamon a lépcsőn, stb. Adod azt, amit egyébként nem csinálnál, bevállalva egy csomó mindent, amit egyébként nem vállalnál, csak mert színész vagy és bármit megtehetsz. Bármi belefér és ez fenomenális. Miközben én egy baromi konzervatív csaj vagyok.

Dolgoztam Marton Lászlóval, négy éven keresztül. Egyetlen, harmadéves “zenés osztályos”-ként odavett a Vígbe gyakorlatra. Többször ültem mellette a nézőtéren, voltam az irodájában négyszemközt vele, szakmáról beszélgetve. Soha, semmilyen “üzenetet” nem küldött felém, amitől rosszul éreztem volna magam, mint nő, egy férfi társaságában.

Ebben a világban, ahol most divat a női emancipáció, most épp meg vagyunk sértődve férfiakra. Most ki lehet adni, bátrak leszünk és lázadunk. De ez csak minket stresszel. Nem ettől leszünk emancipáltak és erős nők, hanem az önmagunkba vetett hitünktől.
Igenis tehetünk róla, ha egy férfi félreért minket.

Nem érdekes, hogy mit gondol rólunk a Világ.

Oroszlán Szonja