Schell Judit: “Én valahol még mindig gyermeknek gondolom magam”

2017 november 02. csütörtök, 7:36

A Thália Színház művészét színházról, új előadásáról és a Terápia c. sorozatban vállalt szerepéről is kérdezte a Nők Lapja. Lapszemle.

Annak kapcsán, hogy a riporter,Vass Virág egy előadás jelenetei között kérdezte a színésznőt, Schell Judit elárulta: “Egy idő után beáll minden előadás energiaszintje, lélegzetvétele, ritmusa, ahová abban a pár percben a színpadra hívás és a belépés között valahogy visszatalál a test, kialakul az a képesség, amellyel kiléphetsz, majd sértetlenül visszaléphetsz az előadás erőterébe” – fejtette ki a színésznő, aki gyorsan meg is cáfolta magát.

Schell Judit / Fotó: Zsólyomi Norbert

“Hiszen tegnap is A hőstenor ment, egy premier és egy sűrű próbaidőszak után játszottuk ismét. Ahogy bementem, ránéztem Vida Petire, megzavarodtam. Az előző, premierdarab-beli… nem is szöveg, hanem érzet ugrott be. És ettől elfelejtettem a szöveget. Mondogattam ezt-azt, hogy öblögetett valamivel…, kisvártatva eszembe jutott, hogy grappával. Próbáltam legalább részinformációkat eljuttatni a nézőkhöz, hogy egyáltalán megértsék, mi újság Tito Merellivel. Láttam, ahogy elindul egy verejtékcsepp Peti homlokán. Szörnyű érzés, talajvesztett lesz az ember. Mert miközben mindent megtesz, hogy a semmiből az este végére felépítsen egy világot, tudja, hogy ami akkor történik, az soha többé meg nem ismételhető, vissza nem hozható. Éppen ebben rejlik a színház varázsa” – nyilatkozta Schell Judit.

Annak kapcsán is kérdezték, hogy színésznőként az életben nem játszik dívát, nem veszi magát túlságosan komolyan. Arról, hogy ez a tulajdonság mennyire könnyíti meg az életét elmondta: “Ha mások úgy érzik, nem veszem magam olyan véresen komolyan, az csak onnan eredhet, hogy én valahol még mindig gyermeknek gondolom magam. Hiába vannak már nekem is gyerekeim, valójában soha nem éreztem azt, hogy na, eljött a pillanat, amikor már másképp látom a világot, és beköszöntött a felnőttkor.”

Schell Judit arról is szót ejtett, ha a színésznő énje virul, azonnal kapálózni kezd a civil énje, érzi, hogy egyensúlyba kellene hozni a kettőt. “Most még összeszorított foggal, huszonhét perces NASA-alvással, lopott pillanatokkal bírom. Tévésorozatot, filmet forgattam, három premierem lesz, érkezett egy negyedikre is egy felkérés. A héten anyuék elvitték a gyerekeket Debrecenbe. Ritka, hogy nem kell hazarohanni próba és előadás között, kiültem a Duna-partra, és boldog voltam, hogy kisüt a nap, pont, amikor ráérek délután. A gyerekeim megtanítottak rá, hogy a pillanatokat nagyon meg kell élni, hisz olyan gyorsan felnőnek” – tette hozzá Schell Judit.

A Terápiában játszott karakteréről, Krisztináról szólva, aki van tépelődéssel, önreflexióval, úgy fogalmazott: “Elég sok háztartásban él ilyen nő, pontosabban -né, aki föladja az életét, föladja önmagát, és aztán próbál küzdeni, de gyakorlatilag kiszívják az életenergiáit, és már nem tud kilépni a kapcsolatból. Vagy a konvenciók tartják vissza, vagy egy kisebb közösség, ahol sorsdöntő, mit szól a szomszéd, mert ha kilógok a sorból, akkor nincs életem tovább ezen a helyen. A tb-kártyám alapján tulajdonképpen még én is “né” vagyok, a válás után nem csináltattam újat, úgyhogy máig “né”-ként hívnak be a rendelőbe. Amit a saját életemből, tapasztalataimból hozzá tudtam tenni ehhez a szerephez, azt hozzá is tettem”.

Schell Judit a Csoda korban élünk c. előadásról is beszélt, amelyet nemrég mutatott be a Thália Színház. “A próbaidőszak sűrű volt, szeretek komótosan kóstolgatni, becserkészni egy új szerepet, de itt nagyon kellett koncentrálni, az a típusú előadás, ahol egy-egy mondatos sorok cikáznak közöttünk, ha egy picit elidőzök azon, hogy áll a sálja a Nagy Viktornak, kész, lemaradtam a szövegemről. Premierre megvan a darab eleje, vége, felépítése, hogyanja, miértje, aztán az előadások alatt összeérik. Visz magával a kor, “53-ban, egy írói alkotóházban játszódik a darab, és a mi generációnknak azért van fogalma, ha nem is az ötvenes évekről, de a múlt rendszerről. Pont erről beszélgettünk a barátnőmmel, aki látta a bemutatót, milyen jó, hogy mi még épp beleszülettünk ebbe a korba, voltunk kisdobosok, úttörők, hogy el kellett halkulni, amikor bizonyos dolgokról beszéltünk. Fölöttünk lakott egy orosz katona, erre folyamatosan emlékeztettek a vékony falak, valahányszor leöblítette a vécéjét. Aztán a külföldi utazások! Micsoda nagy szó volt, hogy kijuthattam az NSZK-ba a mazsorettcsoporttal! A határon be voltunk rezelve, ahogy a szüleink is: most ne egyél, ne nevetgélj, ne beszélgess… Csak úgy csendben, kis félmosollyal a szánkon léptünk ki a nagyvilágba” – emlékezett a színésznő.

A teljes interjút a Nők Lapjában olvashatják.