Ambrus Mária és Zsótér Sándor levele Stuber Andreának

2017 november 24. péntek, 13:20

Stuber Andrea kritikus internetes naplójának egyik írására reagál a két alkotó. A blogbejegyzés a Kecskeméti Katona József Színház A jóember Szecsuánból című előadása kapcsán született.

Trokán Nóra, Sára Bernadette

Zsótér Sándor és Ambrus Mária levele:

Kedves Stuber Andrea!

Javasoljuk, hogy 2017. november 18-i naplóbejegyzését nevezze be a Koltai Tamás Kritikapályázatra!

Ön ‘hivatásos színháznéző’-nek nevezi magát – ennek fényében néhány szó a pályaműről:

Miért tart számot közérdeklődésre az, hogy hogyan, mikor érkezett egy előadás helyszínére. Az előadást illetően ez a közlés fölösleges, viszont lényegtelen tartalmával befolyásol egy olvasót, minimum lelassítja az érdemi tájékoztatáshoz történő hozzájutást.

‘Nagy-Szín-Pad- az előadás betölti a teret, ámbár nyugodtan lehetne keskeny a színpad, hiszen a teret csak függőlegesen használják’ – hol van megírva, hogy mekkora színpadot szélesen v keskenyen, sőt függőlegesen vagy vízszintesen kell használnia egy előadásnak?

Sajnos a díszletre vonatkozó zárójelbe tett mondat, miszerint ‘kicsit elspoilerezi a szilveszteri függöny fel! premiert’ nem érthető, szíves kifejtésre és magyarázatra vár.

Talán a címszereplő Trokán Nóra számára nem is hiányzott ‘teátrális eszközök’ segítsége ahhoz, hogy átváltozzon, hiszen képes saját lényével is kifejezni és közölni egy belső átváltozást.

Nem tudom, mit szólna Koltai Tamás, ha az általa nem is olyan régen magára hagyott mai magyar színházi kritikai világban két alkotó vicces, gúnyos – más szóval erkölcstelen összehasonlítását látná – a ‘boltolást’?

Talán bűn ‘egyedül a gondolatok erejével’ hatni? És hogyan kellene két szuverén alkotónak egymástól órákat venni?

A hajszínekre vonatkozó ‘negatív fénykép’ hasonlat, és a zacskós rizsre vonatkozó elismerő szavak azért éles szemre utalnak – vagyis nem reménytelen a színikritikusok tekintetére számítani.

Miért kellene az előadásnak ‘operett sikernek’ lennie? Hiszen nem operett. Az operett színvonalúnak minősített elefánt dal az előadás része.

Igen, maga nem szabatos, nem szavatos, nem pontos és nem körültekintő, viszont felelőtlen.

Ambrus Mária

Zsótér Sándor

Szemenyei János, Trokán Nóra

Az alkotók a következő írásra reflektáltak a “Stuber Andrea naplója” oldalról:

“Pontos és körültekintő kollégákkal indultam nagyon időben Kecskemétre, így 19.07-ra épp beestünk a nézőtérre, dacára, hogy az autópályán egy balesetes szakaszon háromnegyed óra alatt tettünk meg 3 kilométert.

A jó ember Szecsuánból címmel Brecht-bemutató Zsótér Sándor rendezésében. Nagy-szín-pad! – hangozhatott a tavalyi Gabler Hedda után, és valóban betölti a teret az előadás, ámbár nyugodtan lehetne keskeny a színpad, hiszen a díszletet inkább csak függőlegesen használják. Bele van szeretve Zsótér a kecskeméti vasfüggönybe, amit meg is tudok érteni, olyan szép és színes. (Maga a díszlet kicsit elspoilerezi a szilveszteri Függöny fel!-premiert.)

Trokán Nóra a címszereplő; tehetséges, jó érzékű, természetes és rokonszenves fiatal színésznő. De egy ideje már zavartan köhécselek, mert Zsótérral ellentétben számomra nem kézenfekvő, hogy minden főszerep való neki, amit ráoszt. Szép munkát végez – különösen erősek a magányos monológjai –, noha a rendező színpadias hatásokkal, teátrális eszközökkel kevéssé segíti őt, pl. nem igényli, hogy látványosan másik karaktert játsszon el Sui Taként, mint Sen Teként. Vidnyánszky Attila és Zsótér Sándor esetleg boltolhatnának: az előbbi átadna egy adag hatásvadászzsákmányt az utóbbinak, aki már-már oly konvencionális és visszafogott, mintha egyedül a gondolatok erejével kívánna hatni a közönségre.

Nem pontosan értettem a szereplők szőkeségét, hacsak nem negatívok, mint a fényképezőgép filmjein látható alakok. Ugyanakkor értékelem Zsótér sajátos humorát, például – mert ezt annak tekintem, humornak –, hogy Sen Te zacskós rizst oszt az éhezőknek. Rájöttem különben: Jang Szun állástalan pilóta Závoczki „Liliom” Endre legjobb kínai tanítványa.

Nem lesz egy operettsiker, attól tartok. Leszámítva azt az operettsikert, amikor Csombor Teréz előadja az elefántos dalt, miközben a kar székit táncol mögötte.

(Ahogy ezt most így olvasom, nem valami szabatos-szavatos beszámoló. Meglehet, én vagyok, aki nem pontos és körültekintő.)”

 

 
 

Kapcsolódó anyagok